időjárás 3°C Aida , Karolina 2023. február 2.
logo

A fél városon át üldözték a menekülő drogárust

Végh Attila
2021.02.05. 19:11
A fél városon át üldözték a menekülő drogárust

A rendőrség őrizetbe vette, az ügyészség pedig indítványozta a letartóztatását annak a budapesti férfinak, aki egy villamosmegállóban árusított az autójából kábítószert. A járőrök a gyalogosan és tömegközlekedési eszközökkel elmenekülő vevőket is elfogták, ellenük kábítószer birtoklása miatt indulhat eljárás. A rendőrök elől gépkocsijával száguldozva menekülő dílert közlekedési vétségek miatt is felelősségre fogják vonni, mert a forgalommal szemben haladva, tilos jelzésen, gyalogátkelőkön áthajtva akart meglépni a rendőrök elől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai február 4-én 16 óra 25 perc körül figyeltek fel egy gyanús autóra Rákospalotán a Pozsony utca 26. szám előtt. A kocsi sofőrje a járműve körül álldogáló fiataloknak pénzért kis csomagokat adott át, egyértelmű volt, hogy drogot árusít. A nyomozók igazoltatni akarták az autó vezetőjét, de az a rendőröket meglátva nagy sebességgel elhajtott, a körülötte álló hat ember pedig elfutott, vagy felszállt egy villamosra. Az ismeretlen sofőrt a IV., XIII. és XV. kerületen keresztül követték, majd Újpest egyik lakótelepének parkolójába sikerült beszorítani egy húszperces ámokfutást követően.

Fotó: Police.hu

A helyszínről elmenekülő vevőket a rendőrök a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével fogták el, miközben a száguldó drogárus járművét már tíz rendőrautó követte, illetve az útját elállva próbálták meg olyan helyre terelni, ahol nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát. A 26 éves K. Benjámin mindent egy lapra feltéve próbált meg elmenekülni a rendőrök elől, az sem érdekelte, hogy a térfigyelő kamerák és a rendőrségi szolgálati gépjárművek kamerái minden szabálysértését rögzítik. A rendőrök a rádión összehangolt akcióban, útzárakkal végül egy zsákutcának minősülő parkolóba terelték, ahonnan nem volt esélye a gyalogos menekülésre sem. Ahogy megállt az autójával, hat rendőr ugrott rá, kirángatták a vezetőülésből, és megbilincselték.

Az ügyben a XV. Kerületi Rendőrkapitányság új, pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt indított eljárást, de az autó vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés vétsége miatt is vizsgálat indult. A Magyar Nemzet információi szerint a fiatal férfi a gettódrognak nevezett dizájnerdroggal kereskedett, vizsgálják, honnan szerezte be a kábítószert, aminek túladagolásába az elmúlt hónapokban több fiatal férfi is belehalt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.