Áll a bál Karácsonyék idősotthonában, jogtalanul kaphattak oltást a vezetők rokonai?

Miközben a baloldal szakadatlanul folytatja oltásellenes kampányát, saját maguknak azért kijárják, hogy soron kívül jussanak az életmentő vakcinákhoz. Ez pedig így megy az általuk felügyelt intézményekben is: az Pesti úti Idősotthon belső ügyeire rálátással rendelkező forrásaink szerint egyes vezető beosztású dolgozók nem veszélyeztetett korcsoportú rokonainak is juttattak az intézmény dolgozóinak és lakóinak szánt koronavírus elleni vakcinából. Információink szerint csak ebben az egy, fővárosi fenntartású intézményben legalább 4-5 személy kaphatott soron kívül vakcinát. Az ügyben érintett lehet egy már nem ott dolgozó személy is, valamint több, magas beosztású vezető is – írja a Pesti Srácok.

Forrás: pestisracok.hu2021. 02. 23. 10:38
null
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig csak rosszindulatú volt a baloldal kétkulacsossága, a koronavírus-járvány során tanúsított magatartásuk azonban már a közveszélyesség határát is átlépte. A komolytalan védőintézkedésektől az álhírterjesztésen át egészen az oltásellenes kampányig mindent bevetettek, hogy minél rosszabb állapotba kerüljön az ország- és az emberek a járvány során. Eközben a baloldal folyamatosan a kormány által preferált tömeges oltás ellen heccel, miközben prominensei a színfalak mögött a szabályokat áthágva oltatják be magukat a saját érdekükben. Most pedig úgy tűnik, hogy az általuk felügyelt intézményekben is ez történik.

Mint ismert, az oltási terv szerint még csak az egészségügyi és intézményi dolgozók, valamint az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett betegek, vagy veszélyeztetett munkát végzők jogosultak a védőoltásra, az ő rokonaik nem.

Ugyanakkor, forrásaink szerint a Fővárosi Önkormányzat botrány-otthonában, a Pesti úti Idősotthonban többen is jogosulatlanul kaphattak oltást. A PestiSrácok.hu-nak az idősotthon belső ügyeire rálátással rendelkező forrásai elmondták, hogy a haszonélvezők között olyan is akad, akinek fontos szerepe volt abban, hogy tavasszal tragikus módon elharapódzott a járvány az otthonban.

Emlékezetes, a Pesti úti Idősotthonban nem ez az első botrányos eset. Tavaly tavasszal ebben az intézményben alakult ki az ország egyetlen járványügyi gócpontja, ami számos bentlakó életét követelte. Mint később kiderült, a fővárosi fenntartású intézményben elképesztő állapotok uralkodtak: a vizsgálatok szerint nem voltak megfelelő tisztító eszközök az intézményben, de állandó orvosi ellátás sem.

Az ügyben még Karácsony Gergely büntetőjogi felelőssége is felmerült, végül azonban csak a főigazgató bukott bele az ügybe, ő a nyugdíjazását kérte.

Forrásaink szerint az érintettek két körben “csapolták meg” az intézmény dolgozóinak, illetve ápoltjainak szánt vakcina ellátmányt. Értesüléseink szerint az első körben, január 7-én kaphattak egy már ott nem dolgozó korábbi alkalmazott, valamint egy vezető beosztású dolgozó hozzátartozói vakcinát. Az oltási terv szerint jogosulatlan hozzátartozók információink szerint január 28-án már az ismétlő oltást kapták meg. Ebben a körben még csak az egészségügyi dolgozók kaphattak vakcinát, információink szerint azonban a beoltott rokonok közül senki sem dolgozik ilyen területen, szakirányú képesítésük sincs, és semmilyen formában nem állnak az otthon alkalmazásában.

Forrásaink szerint ezután egy másik vezető beosztású alkalmazott is rokonságának juttatott vakcinát, ők február 19-én kaphatták meg a védelmet jelentő oltás- szintén jogosulatlanul.

Ebben az időszakban csak a gondozottak kaphattak volna oltást, a szóbanforgó vezető rokonai vélhetően azoknak a bentlakóknak a vakcináit kaphatták meg jogtalanul, akik nem éltek az oltás lehetőségével. A PestiSrácok.hu értesülései szerint ugyanis a vakcinák szétosztásában illetékes kormányhivatalok csak meghatározott mennyiségű oltóanyagot bocsátanak az egyes intézmények rendelkezésére, így elvileg csak azoknak juthat oltóanyag, akiket az oltási terv aktuális fázisában oltandónak minősítenek. Mint megtudtuk, a Pesti úti Idősotthon egyes dolgozói kijátszhatták ezt a szabályt azzal, hogy az éppen szabadságon lévő, vagy az oltást nem kérő dolgozóknak, valamint ápoltaknak szánt adagokat adathatták be az arra egyébként nem jogosult rokonaiknak.

Kérdéseinket elküldtük az intézménynek, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket!

További részletek a PestiTV Pesti Riporter című műsorában szombaton este 20.00-kor.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.