Baloldali milliók a halálkampányra

Noha a baloldali sajtóban is kifejtette számos szakember, hogy a keleti vakcinák is biztonságosak, és minden oltóanyag jobb, mint a vírus, az ellenzék – Gyurcsány Ferenccel az élen – folyamatosan az oltás ellen agitál. Több millió forintot költöttek a Facebookon ilyen tartalmú bejegyzések hirdetésére, figyelmen kívül hagyva az egyébként velük szimpatizáló szakértők véleményét is.

Munkatársunktól
2021. 02. 24. 5:50
GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. augusztus 3. Gyurcsny Ferenc, a Demokratikus Koalci (DK) elnke felszlal napirend eltt az Orszggyls rendkvli plenris lsn 2020. augusztus 3-n. A Fidesz s a KDNP frakci, illetve a kormny tagjai nem jelentek meg, gy a napirend eltti felszlalsok utn vget rt az ls, amelyet a DK azrt kezdemnyezett, mert llspontjuk szerint a miniszterelnk a jliusi EU-cscson szembement az Orszggyls dntsvel. MTI/Kovcs Tams Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai Sinopharm-vakcináról elmondta, hogy az egy jól bevált vakcinamegoldásra épül, ami olyan elven működik, mint a szamárköhögés elleni védőoltás, illetve az egyik fajta influenzavírus elleni vakcina.

megbíznak a szakértőkben

Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének az alelnöke január végén arról beszélt, hogy minden olyan oltásban meg kell bízni, amely rendelkezik a megfelelő engedélyekkel, amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet vagy az Európai Gyógyszerszövetség jóváhagyott. – Azért vannak ott ezek a szakemberek, hogy ellenőrizzék, ez az ő feladatuk, ők erre szakosodtak – fogalmazott Tóth Judit, aki – úgy tűnik – a DK-val ellentétben a magyar kollégái szakértelmében is megbízik.

Az orvosszakszervezet alelnöke arról is beszélt, hogy azt tanulják az orvosok, hogy bízzanak meg azokban a kutatásokban, amelyeket szakosodott kollégáik elvégeznek. – Nem tudjuk mindannyian megnézni azokat a kutatásokat, a tudomány úgy épül fel, hogy megbízunk a szakértőkben – mondta Tóth Judit.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke pedig február elején azt mondta, hogy a beadott vakcina a jó vakcina, és minden oltás több életet ment meg, mint amennyi egészséget kockáztat.

Az orosz oltóanyagról pedig kifejtette, hogy az egy korszerű vakcina, és elég tapasztalat van róla.

növelik a bizalmatlanságot

A baloldali pártok mégis intenzíven kampányolnak a kormány által vásárolt kínai és orosz vakcina ellen, sőt jelentős – több millió forintos – összeget költve Facebook-hirdetésekre is, növelni próbálják a magyarok oltóanyagokkal szembeni bizalmatlanságát.

A rekorder ezen a téren a DK, a párt milliós tételben fizetett oltásellenes bejegyzések hirdetéseiért a Facebook hirdetéstárán fellelhető adatok szerint.

Gyurcsány Ferenc január 17-én például a következőt írta a legnagyobb közösségi oldalon: „Jogod van megválasztani a vakcinát. Jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban. Ez itt most nem politika. Ez több annál. Ez élet. Vigyázz magadra, és vigyázz ránk! Kérlek!” Ennek a bejegyzésnek a hirdetésére több mint kétszázezer forintot költött a DK – magát oltáspártinak nevező – elnöke.

Fekete-Győr András sem akart lemaradni szövetségesétől. Egy nappal később ő is fizetett hirdetéssel növelte annak az ízléstelen bejegyzésének az elérésszámát, amelyben arról írt , hogy előbb a kormánytagok oltassák be magukat a kínai vakcinával. „Bizonyítsák be, hogy nekik ugyanolyan jó a még nem engedélyezett kínai, mint a már engedélyezett nyugati védőoltás!” – fogalmazott a Momentum elnöke, és egyúttal arról értekezett, hogy Orbán Viktor politikai nyomást gyakorolt az Országos Gyógyszerészeti Intézetre, hogy minél előbb engedélyezzék a Sinopharm oltóanyagának magyarországi felhasználását. Ezzel a miniszterelnök teljes mértékben megkerülné az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezési eljárását – állította Fekete-Győr András.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.