– Óriási felelőtlenség ez, és az életekkel való játszadozás, hiszen ez nem politikai, hanem járványügyi szakkérdés. Minden vakcina biztonságos, amivel a világ számos országában emberek tízmillióit oltottak már be, ezért arra kérünk mindenkit, hogy senkit ne beszéljen le semmilyen vakcináról, hiszen azokat a magyar hatóságok bevizsgálták és megfelelőnek minősítették – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a legfurcsább, hogy az orosz vakcina iránt intenzíven érdeklődik az EU is, a leginkább támadott kínai oltóanyag pedig egy ismert, régen kipróbált technológiával készül.
György István megjegyezte: a DK akciójával nemcsak a védekezést akadályozza, hanem a korlátozások feloldását is hátráltatja.
Európa legtöbb országában, így hazánkban is növekszik a fertőzöttek száma. A világban 192 országban van jelen a vírus, már 108,5 millióan megfertőződtek és közel két és fél millióan életüket vesztették a járvány szövődményeiben. Nálunk az előző 24 órában 1337 új fertőzöttet azonosítottak, elhunyt 46 koronavírusos beteg, 3883-an vannak Covid-fertőzés miatt kórházban és 314-en szorulnak gépi lélegeztetésre – számolt be Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos tudatta, hogy Magyarországon 69 esetben azonosították a brit mutánst, amely közösségi terjedésnek indult, és további 35 gyanús mintát vizsgálnak. Elmondta azt is, hogy egyre többféle variáns jelenik meg, ezzel a vírus más tulajdonságokat képes felvenni. – A járványból kivezető úton rendkívül fontos szakasz a védőoltások alkalmazása, Magyarországon már ötféle oltóanyag használata engedélyezett, és a héten várunk 275 ezer személynek elegendő Sinopharm-, 50 ezer főnek elegendő Szputnyik V, illetve 51 480 személynek szükséges Pfizer-vakcinát – ismertette. A szakember kitért rá, hogy
a kínai vakcina a gyártási technológiáját tekintve hasonló ahhoz, amit Magyarországon is fejlesztenek. Ez is tartalmazza az elölt teljes vírust, ami betegséget nem tud okozni, ugyanakkor az immunrendszert ellenanyagképzésre kényszeríti.
Hozzáfűzte, ez sokkal egyszerűbben kezelhető oltóanyag, mint az eddigi vakcinák többsége, mivel 2–8 Celsius-fokon, normál hűtőszekrényben tartható, akár hosszú ideig is. Egyadagos, tűvel ellátott fecskendőbe töltve fog érkezni, ezért a beadása is könnyebb lesz, és kifejezetten alkalmas arra, hogy a háziorvosi rendelőkben adják be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!