Kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat fabruár 12-én a Veszprémi Járási Ügyészség egy nevelőszülő és férje ellen, akiknek nevelési módszerei között a gondozásukban élő testvérpár kukoricán és küszöbön térdepeltetése is szerepelt. A gyermekeket verték, hazugságra kényszerítették, a pszichológus szakértő szerint a nevelőszülők által teremtett közeg káros volt a kicsik fejlődésére.
Kukoricára térdepeltetés, szíjjal verés miatt emeltek vádat
Lelketlenül, kegyetlenül bántak a gyerekekkel a hivatásos nevelőszülők, rendszeresek voltak a verések, büntetések.

Egy árván maradt kislány és bátyja 2018 nyarán három, illetve ötévesen került az egyik Zirc környéki faluban élő, hivatásos nevelőszülőként foglalkoztatott nőhöz és férjéhez.
A házaspár a nevelés eszközeként több alkalommal tettleg bántalmazta a gyermekeket, így a férfi többször a földre fektette és nadrágszíjjal, zsinórral verte őket. Az is rendszeresen előfordult, hogy kukoricán vagy a küszöbön kellett térdepelniük valamilyen kis csínytevés miatt, illetve ehhez elég volt annyi is, hogy maradékot hagytak a vacsorából. A nő sem maradt ki a bántalmazásokból, ő is elismerte, hogy rendszeresen bántalmazta a testvéreket, amikor sarokban állás közben a hátukat, feneküket ütötte.
A vádlottak részéről ezen túl az érzelmi, lelki bántalmazás is mindennapos fegyelmezési eszköz volt, amikor azzal fenyegették a kicsiket, hogy „kiverik belőlük az ördögöt”, vagy a „kiviszik őket a rókalyukhoz”. Az utóbbi azt jelentette, hogy éjszakára kint hagyják a gyerekeket a házukhoz közeli erdőben.
Amikor a gyermekvédelmi szolgálat és a gyámhivatal munkatársai előtt gyanús lett, hogy a pár bántalmazhatta a rájuk bízott gyermekeket, elrendelték a pszichológiai vizsgálatot, ám a nevelőszülők csak többszöri felszólítás után jelentek meg, ügyvéddel fenyegetőzve tiltakoztak. A férfi azzal zsarolta a gyermekeket, hogy ha a meghallgatás során beszélnek a verésekről és a büntetésekről, annak következménye lesz, a vizsgálatig pedig megtiltotta a testvéreknek, hogy egymással játszanak.
A gyermekeket végül az illetékes kormányhivatal 2019 októberében kiemelte a fejlődésükre veszélyes környezetből, és másik nevelőszülőnél helyezte el. Az ügyészség a vádiratában a házaspárral szemben börtönbüntetés kiszabására és a kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával összefüggő bármely foglalkozástól való végleges eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.
Rácz Julianna gyermekvédelmi és gyámügyi szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta: szerencsére a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer hatékonyan működött, az óvónők és a védőnő jelzésére még idejében léptek az ügyben a hatóságok. A nevelőszülők korábbi pszichológiai vizsgálatai azonban nem mutatták ki az erőszakra és a kegyetlenkedésekre utaló jeleket, elméletben valóban megfelelt a pár a követelményeknek. A gyermektelen szülők viszont éles helyzetben már nem tudtak mit kezdeni a két óvódáskorú gyermek mindennapi problémáival, fizikai és lelki erőszakkal kívánták a maguk által helyesnek tartott szabályok betartására ösztönözni őket. A szakértő hozzátette, hogy a hasonló jogsértések elkerülése miatt jobban oda kell figyelni a nevelőszülőnek jelentkezők alkalmassági vizsgálatára, illetve a gyakorlatban, a stresszhelyzetekben előkerülő viselkedési reakcióikra.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Iskolások jártak a honvédség C–17-esének fedélzetén + videó
A korábbiakhoz képest kétnaposra bővült a program.

Rapid délutáni frisss – Kémjátszmák és kárpátaljai magyarok a rács mögött + videó
Az aktuális témákról beszélgetett a Rapid délutáni adásában a Mediaworks két főmunkatársa, Villányi Károly és Jakubász Tamás.

Rengeteg gyerekpornó volt egy férfinél
Tizenkét évnél fiatalabbak voltak a gyerekek.

Rosszul lett egy sofőr, ez okozta a torlódást az M7-esen
Hosszan felszakította a szalagkorlátot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Magyarország kitaposta az utat – most bődületes összeggel követnék a példáját

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Ez most a legmenőbb cukorhelyettesítő, és még egészséges is!

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben

Ilyen hatással lehet Gyurcsány távozása a baloldali állóvízre

Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Iskolások jártak a honvédség C–17-esének fedélzetén + videó
A korábbiakhoz képest kétnaposra bővült a program.

Rapid délutáni frisss – Kémjátszmák és kárpátaljai magyarok a rács mögött + videó
Az aktuális témákról beszélgetett a Rapid délutáni adásában a Mediaworks két főmunkatársa, Villányi Károly és Jakubász Tamás.

Rengeteg gyerekpornó volt egy férfinél
Tizenkét évnél fiatalabbak voltak a gyerekek.

Rosszul lett egy sofőr, ez okozta a torlódást az M7-esen
Hosszan felszakította a szalagkorlátot.