Szinte teljes az átoltottság a református egyház szociális intézményeiben

– Bár eltérő intenzitással, de az elmúlt hónapokban a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája által fenntartott szociális intézményekben is megjelent a koronavírus-járvány, amely az ellátottak közül összesen tíz halálos áldozatot követelt – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Beszterczey András. Az iroda vezetője hangsúlyozta: a hálózatukba tartozó intézmények lakóinak immár kilencven százalékos az átoltottsága, amelynek köszönhetően már nagyobb létszámú közösségi foglalkozásokat is meg lehet tartani.

2021. 02. 25. 12:30
A személyes érintkezés a bentlakók és a hozzátartozók között speciálisan kialakított helyiségekben zajlik Fotó: Facebook/Református Diakónia
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

a beköltözés feltétele pedig az öt napon belül elvégzett, két negatív PCR-teszt bemutatása. – A lakók elhelyezése pedig az adott intézménytől függ: egyes helyeken ugyanis a beköltözők a negatív teszteredmények ellenére is egy izolációs szobába kerülnek, de vannak olyan intézmények is, ahol az új lakóknak azonnal egy úgynevezett hagyományos szobát jelölnek ki – zárta szavait.

A személyes találkozás a bentlakók és a hozzátartozók között speciálisan kialakított helyiségekben zajlik
Fotó: Facebook/Református Diakónia

Az idősotthonokban jöhet először az enyhítés

Orbán Viktor miniszterelnök a járványügyi szakemberekkel tartott, szerdai konzultáción az idősotthonok lakóira vonatkozó korlátozásokról is értekezett. A kormányfő kijelentette: bár általános könnyítésekről egyelőre nem lehet beszélni, az idősotthonok lakói viszont – akiket már nyolcvan százalékban átoltottak – sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Számukra ezért valamilyen emberileg elfogadható megoldást szeretnének találni – tájékoztatott a miniszterelnök.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.