Vádat emeltek a lányokat futtató banda ellen

Többek között emberkereskedelem a vád az ellen a bűnbanda ellen, amelyik fiatal lányok prostitúcióra kényszerítésével több mint félmilliárd forintra tett szert. A kikényszerített szexmunkából luxusingatlanok vásároltak, ahol idős embereket dolgoztattak ingyen.

Végh Attila
2021. 02. 26. 13:28
KRNNI elfogás
A rendőrség 2019-ben fogta el a bűnszervezet tagjait Forrás: police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűnszervezetben elkövetett jogsértések miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség február 26-án egy prostitúcióval foglalkozó banda tagjai ellen – számolt be róla a Police.hu. A hálózatot két nő irányította, akik egykor maguk is szexmunkások voltak. A kiterjedt, 2013-tól 2019 elejéig működő hálózat szervezői hozzátartozóikat, ismerőseiket is beszervezték a bandába. Volt, aki az új, prostitúcióra vállalkozó fiatal lányokat toborozta, míg más a sofőri munkát végezte, de külön könyvelő is akadt a baráti körben, aki a prostitúcióból szerzett pénzt kezelte, s próbálta meg tisztára mosni.

Hazugság és fenyegetés

A prostitúciós szolgáltatás nem számít bűncselekménynek önmagában, illetve a megfelelő adójogi és egészségügyi keretek mellett, valamint olyan helyen végezve, amit nem tiltanak az EU-s normák. Ám a prostitúcióhoz kapcsolódó élősködő magatartás, a szervezés, a hely biztosítása, a tevékenység reklámozása már büntetőjogi kategória.

Ráadásul a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a 16 fős bűnbanda a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva kényszerített nőket testük áruba bocsátásra, ezzel pedig megvalósították az emberkereskedelem törvényi tényállását is.

A bűnbanda egyik áldozatát bekíséri a német rendőrség
Fotó: Tagesspiel.de

A szervezők részben hamis ígéretekkel, részben fenyegetésekkel vettek rá a Magyarország keleti, észak-keleti részéből származó fiatal nőket a prostitúcióra. Nem volt ritka az sem, hogy a fiatal nők családjuk uzsorakamatát ledolgozandó mondtak igent a hálózat irányítóinak, akik Németországba, útszéli motelekbe, kamionparkolókba vitték a lányokat. A szerencsétlen sértettek nem rendelkeztek sem helyismerettel, idegen nyelveket sem beszéltek, s teljesen ki voltak szolgáltatva a bűnbandának, akik még az irataikat is elvették.

Szoros felügyelet, állandó megfigyelés alatt tartották a nőket, egy-egy kényszeregyüttlét után azonnal elvették tőlük a kuncsafttól kapott pénzt, a tevékenységből származó jövedelem tíz százaléka maradt csak a lányoknál.

Százmilliós fekete jövedelem

A csinosabb lányokat pénzért eladták más, balkáni államokból származó, szintén prostitúcióból élő bűnözőknek, ám az így beszedett pénzből sem jutott semmi a sértetteknek.

Ha egy prostituált kiégett, lelkileg összetört vagy megbetegedett, azt jobb esetben hazahozták Magyarországra, és kitették a faluja határában, de volt, akit egyszerűen, egy fillér nélkül magára hagytak egy német autópálya benzinkútjánál.

A bűnügyi felderítés adatai szerint a bűnszervezet több mint hatszázmillió forintos haszonra tett szert a hálózat működtetéséből, amiből luxusautókat, ingatlanokat, ékszereket és műtárgyakat vásároltak. A bűnnel, mások kizsákmányolásából vásárolt házakba szegény sorsú, idős embereket vettek magukhoz, akiket napi tizenkét órát dolgoztattak, éheztettek, kizsákmányoltak, olykor bántalmaztak is, s még a nyugdíjukat, a sértetteknek járó segélyt vagy a szociális juttatást is elvették.

A bűnbandát 2019-ben számolta fel a rendőrség, tagjait a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el, lakóhelyükön házkutatást tartottak. A bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, mobiltelefonokat, gázriasztó fegyvert, illetve készpénzt foglaltak le, több ingatlant és autót pedig lefoglaltak, illetve zár alá vettek.

A rendőrség 2019-ben fogta el a bűnszervezet tagjait
Fotó: Police.hu

A Pest Megyei Főügyészség a vádlottak ellen többrendbeli minősített emberkereskedelem, kényszermunka, valamint minősített kerítés bűntette miatt emelt vádat, letöltendő börtönbüntetést kérve a banda minden tagjára.

A hatóság egyben elrendelte a bűncselekmény útján megszerzett pénzből vásárolt ingatlanok és ingóságok zár alá vételét is.

segítséget kell kérni

A hatályban levő jogszabályok értelmezése szerint 2020. július 1-jétől azok is bűncselekményt valósítanak meg, akik az emberkereskedelem áldozatának prostitúciós szolgáltatásait igénybe veszik. Windt Szandra, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa szerint az emberkereskedelem sértettjeinek speciális helyzete, az elkövetők általi megfélemlítésük miatt nagyon nehéz az ilyen ügyekben kezdeményezett büntetőeljárásokban a bizonyítás.

Magyarország Belügyminisztériumának szervezésében a rendőrök, ügyészek és bírók rendszeresen közös, az emberkereskedelemről szóló képzéseken vesznek részt. A képzések sajátossága, hogy a bűnüldöző és az igazságszolgáltatás képviselői együtt, gyakorlati példákon keresztül vesznek végig egy-egy ügyet, így jobban megismerhetik az eljárásokat, az elkövetők gondolkodásmódját, a bizonyításhoz szükséges eszközöket, taktikákat.

A kriminológus lapunknak azt is hangsúlyozta: a hatóságok önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy sikerrel lépjenek fel mások kihasználása ellen. Társadalmi összefogás is szükséges a jelenség megállításához, s aki a környezetében kizsákmányolásra, kényszerítésre, emberkereskedelemre utaló jeleket észlel, vagy tudomása van ilyen esetről, annak ezt jeleznie kell a rendőrségen vagy az ügyészségen. A rendőrök nyitottak az ilyen bejelentésekre, védelem alá tudják helyezni a sértetteket, szállást is nyújthatnak az áldozatoknak. Az emberkereskedelem az egész világon probléma, csak Európában 15 ezer ilyen esetben indítottak eljárást a közelmúltban.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.