Legrosszabb esetben akár egyes metró- és villamosvonalak is leállhatnak Budapesten,

Szigorodhat a törvény a dizájnerdrogok ellen
Mérgező anyagokkal fújják be a dohányt – így készül a herbál.
Legrosszabb esetben akár egyes metró- és villamosvonalak is leállhatnak Budapesten,
miután a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) elképesztően sok munkatársa – a tegnapi adatok szerint összesen 624 fő – kapta el a koronavírust vagy kontaktszemélyként kényszerült karanténba. Lapunk értesülései szerint a 2-es és a 3-as metróvonal munkacsoportjaiban – például a szerelők és más karbantartási feladatokat végző dolgozók körében – tombol a Covid–19, egyes brigádokban a kollégáknak összesen akár nyolcvan százaléka betegedett meg vagy került megfigyelés alá.
A nagyjából 9500 fős dolgozói összlétszámhoz képest már a múlt héten is meglehetősen magasnak számított a munkából kiesettek száma – akkor még „csak” négyszázan voltak betegek vagy tartózkodtak karanténban –, s minden egyes újabb megbetegedéssel egyre nő a szolgáltatás sérülékenysége. A cég belső működését jól ismerő forrásunk arról számolt be, hogy bizonyos kulcspozíciókban – ahol egyébként már szintén regisztráltak pozitív eseteket – néhány kolléga kiesése is jelentős fennakadást okozhat.
Így például egy-egy forgalomirányító vagy energiadiszpécser helyett is nehéz helyettesítést találni, s ha többen is kidőlnek ezekben a munkakörökben, a pótlás gyakorlatilag lehetetlenné válik. Ahogyan a metrószerelvények kötelező napi átvizsgálását végző kollégáké is. Ha ezeken a területeken néhány dolgozó esik ki, akkor kevesebb szerelvényt indíthatnak, ha pedig egy-egy csoport nagy része vagy egésze lesz beteg, akkor akár az egész metróvonal leállhat.
A szakember szerint valamivel kisebb valószínűséggel, de a villamosvonalakon is hasonló problémák alakulhatnak ki.
Bár a buszok esetében nem fenyeget a leállás veszélye, mivel a törölt turistajáratok vezetőit átterelték a menetrendszerű forgalmat bonyolító járatokhoz, ám az jelentős problémát okoz, hogy a járatritkítás miatt a sofőrök javarészt elvesztették a túlórázási lehetőségüket, és a szokásos fizetésüknél akár százezer forinttal is kevesebb pénzt visznek haza havonta.
A fentiek alapján a szolgáltatás biztosítása több ponton is sérülékennyé vált, ezt pedig tetézi, hogy a BKV igazgatósága nullaszázalékos béremelésről szóló üzleti tervet fogadott el a múlt héten, továbbá a főváros képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester is elzárkózott az emeléstől, forráshiányra hivatkozva, ez pedig akár többnapos sztrájkot is eredményezhet a következő egy hónapban.
Úgy tudjuk, közben átmenetileg leállt a BKV járműveinek a tavaly tavasszal megújult, titán-dioxid alapú tartós fertőtlenítése, mivel a szolgáltatás közbeszerzését megtámadta egy harmadik fél.
Mérgező anyagokkal fújják be a dohányt – így készül a herbál.
Kevesebbet késnek a vonatok, hónapról-hónapra.
A vásárlóit is elfogták.
Zavart férfi tűnt el.
Menczer Tamás: Brüsszel Péter Zelenszkijt, Ukrajnát és a háborút választotta! - videó
Még a Dortmund is Gulácsi Péter védésein ámul, aki brutális ellenfélről beszélt
Rettenetes hírre ébredt az ország: tragikus hirtelenséggel elhunyt Monostori Attila
Gyorselemzés Magyar Péter március 15-i beszédéről
Teszt: mit látsz meg először a képen? Elárulja, hogy kegyetlenül őszinte, vagy köntörfalazó vagy
Hatalmas veszély fenyegeti az EU-t – most már a törökök is érintettek, Erdoğan reagált
Deák Dániel kiszámolta, ennyien lehetnek Magyar Péter rendezvényén
Fogadjunk, hogy ez neked is új: ezért nem szabad wc-papírral letörölni a wc-ülőkét
Donald Trump: Rátok szabadítom a poklot
Edzője Kerkez Milosról beszélt, szavai a Liverpoolnak is fontos üzenet
Brüsszelben szemben a forgalommal
Elmaradt a Tisza áradása
Mérgező anyagokkal fújják be a dohányt – így készül a herbál.
Kevesebbet késnek a vonatok, hónapról-hónapra.
A vásárlóit is elfogták.
Zavart férfi tűnt el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.