Az önmagát szintén ellenzéki szavazóként meghatározó lakó kifogásolta azt is, hogy választási kampányában V. Naszályi Márta az új lakásügyek rendezése alatt megígérte, lehetővé teszi a Vár műemlék lakásainak megvásárlását.
– Megválasztása után azonban a polgármester 180 fokos fordulatot téve közölte, hogy erről szó sem lehet, ám az új lakásrendeletben majd a duplájára-triplájára emeli a lakbért. A legfelháborítóbb érvelés szerint a Várban önhibájukon kívül bérleti jogviszonyba ragadt bérlők megkárosítják a kerület többi lakóját azzal, hogy túl sokba kerül az itt lakásuk
– fogalmazott a bérlő.
Megjegyezte: ez az érvelés tendenciaszerűnek mutatkozik a budapesti ellenzéki városvezetők körében: Niedermüller Péter, a VII. kerület jelenlegi vezetője hasonló tervekkel állt elő Erzsébetvárosban, míg Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester a helyi autótulajdonosokat „démonizálta”, amikor a parkolási díj emelésének ágyazott meg.
A budai Várban lakó egyik bérlő nehezményezte azt is, hogy V. Naszályi lankadatlan harci kedvvel veti bele magát a Bayer Zsolt ellen évek óta zajló lejárató hadjáratba, amit valamiféle szabadságharcnak gondol a Fidesz ellen. Az itt élők véleménye szerint viszont „akadnának fontosabb tennivalók is, mint ez a permanens csetepaté a vár fenegyerekével, de a polgármester asszony prioritásai máshol vannak. A csata állása pillanatnyilag döntetlen, V. Naszályi Márta nem tudta bebizonyítani, hogy Bayer Zsolt bármivel is megkárosította a kerületet, nyilván azért, mert a lakáscsereügyletekben az önkormányzat soha nem jut pénzhez, hiszen ezek az ügyletek tipikusan magánszemélyek között köttetnek, az önkormányzat mint tulajdonos jóváhagyásával”.
Ugyanez a lakó elárulta, többször is összefutott a várnegyedben Bayerrel, és bár „enyhén szólva nem állnak egy politikai barikádon”, a kerület aktuális ügyeiben, illetve V. Naszály konsternáló működésével kapcsolatban nincsen vita közöttük.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!