Jövő héten kezdik el az óvodai és iskolai dolgozók oltását

A csütörtökön indított regisztráció-lekérdező honlapot terheléses támadás érte. Már az első napon hatszázezer rosszindulatú kibertámadás történt ellene, ezért akadozott a webhely elérése. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az ügyben büntetőfeljelentést tesz – közölte az operatív törzs mai tájékoztatóján Kiss Róbert alezredes. Müller Cecília pedig bejelentette, hogy az új szakmai ajánlás szerint már a 12. hét után lévő, várandós kismamákat is lehet oltani a Pfizer- és Moderna-vakcinákkal.

Magyar Nemzet
2021. 03. 26. 12:41
Fotó: BachPekaryMate
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– mondta el Kiss Róbert. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese közölte: az előző napon a rendőrség egy kecskeméti sörözőt záratott be, hat hónapra,

a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások, gyülekezések tilalmának megsértése miatt csütörtökön 321 személlyel szemben kellett fellépni.

Az alezredes tudatta azt is, hogy tegnap a Magyarország területén személyforgalomban átutazók 30 alkalommal sértették meg a tranzitszabályokat. Elmondta továbbá, hogy az előző 24 órában 8288 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így jelenleg 58 667 személlyel szemben van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 5118-an vállalták, hogy a rendőrség mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.