A baloldali önkormányzatok azt kérték, hogy az ő területükre ne küldjön a kormány orosz vagy kínai vakcinát – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
Mindent tagadott.
A baloldali önkormányzatok azt kérték, hogy az ő területükre ne küldjön a kormány orosz vagy kínai vakcinát – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A mostani baloldali akció nem az első olyan oltásellenes provokáció, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal elkövet az emberek ellen.
Orbán Viktor miniszterelnök egyik parlamenti felszólalásában határozottan figyelmeztette a baloldalt, hogy állítsák le az oltásellenes kampányukat, mert, mint mondta, több százan is meghalhattak volna, ha a keleti vakcinák nem állnak rendelkezésre.
Ugyanakkor vannak azért józan hangok is a baloldalon, akik tökéletesen látják a helyzetet és felelősen gondolkodnak.
Somogyi Zoltán jobboldali elhajlással aligha vádolható szociológus, politikai elemző a Facebook-oldalán az alábbi bejegyzést tette közzé a napokban:
„Amiért elismerés jár, azt is el kell mondani:
Orbán Viktor és kormánya jól vette észre az unió lassúságát és helyesen döntött az orosz és a kínai vakcina behozatalával kapcsolatban. Amikor így döntöttek, én még ezt biztosan nem láttam helyesnek, sőt kifejezetten idegesített az az erőszak, ahogy ezt végigtolták, de mára egyértelművé vált, hogy jó döntés született.”
Somogyi Facebook-bejegyzése alatt hemzsegnek a negatív kommentek, de azért akad olyan hozzászólás is, amely pozitívan értékeli a szociológus korrekt szavait.
Bizony így is lehet. El lehet és el is kell ismerni, ha téved az ember, még akkor is, ha történetesen a másik politikai oldal döntéseit igazolják a történések.
Tisztelt baloldali politikusok és megmondóemberek! Itt az ideje példát venni Somogyi Zoltánról.
(Borítókép: Somogyi Zoltán. Forrás: Képernyőfotó, ATV – Egyenes beszéd)
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Mindent tagadott.
Mert szakított vele a lány.
Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
Mindent tagadott.
Mert szakított vele a lány.
Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.