Szabó Bálint független szegedi önkormányzati képviselő, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója február 14-én döbbenetes videóval jelentkezett a közösségi oldalán, amelyben nagyon súlyos állításokat fogalmazott meg egyebek mellett a városvezetésről és egy „szegedi oligarcháról”. Emellett rendszerváltásról beszélt Szegeden és boruló biliről, de részleteket csak másnap reggelre ígért. A sajtó azonban hiába várta, nem jelent meg a saját tájékoztatóján. Szabó Bálint eltűnt, és csak aznap este találták meg Makó közelében. Arról, hogy az eltelt 15 órában mi történt, a politikus eddig keveset árult el, mostanáig.
– Az előzményekkel kapcsolatban annyit fontos megjegyezni, hogy a tervezett sajtótájékoztató előtti napokban többen is megfenyegettek.
Két szegedi nagyvállalkozó személyesen jelezte, hogy ha nem állok le, és őket is megemlítem a sajtótájékoztatón, akkor az orromra fognak koppintani. Február 12-én pedig, amikor egy temetésről jöttem haza Szegedre, leszorítottak az útról, és betereltek egy földútra, ahol elakadtam. Akárhányszor ki akartam szállni az autóból, eldördült egy-egy lövés. Telefonon kértem segítséget, és a terepjáró csak akkor ment el, amikor megjöttek az ismerőseim, az esetről bejelentést is tettem a rendőrségnek – mondta el az előzményekről a politikus.
Bezárva egy konténerbe
Szabó Bálint a fenyegetések ellenére nem mondta le a sajtótájékoztatót, és ahogy rendszerint szokott, február 15-én kora reggel is elment az újszegedi Erzsébet ligetbe futni. Ott azonban az elmondása szerint már két, maszkos-kapucnis férfi várta, akik azt közölték vele, hogy ha a családjának jót akar, akkor gyalog azonnal elindul Romániába. Ráparancsoltak, hogy tegye vissza a slusszkulcsot és a telefonját a kocsiba, utóbbit azonban észrevétlenül, a hangfelvevőt elindítva az autó mellé dobta.
A telefont – vélhetően a hangfelvétellel együtt – a rendőrség később lefoglalta.
Ezután, a korábbi fenyegetések miatt és a családját féltve, elindult a megadott útvonalon, Tápé felé haladt. Szavai szerint a két férfi, kellő távolságot tartva, követte, de volt, hogy megállt mellette egy fehér autó, és abból közölték az útvonalat. Emellett azt is megmondták neki, hogy ne álljon le senkivel beszélgetni. Ezután a Tiszán az M43-as autópálya hídján ment át, erről kamerafelvétel is van, majd a Maros-töltésen gyalogolt tovább.