Míg a szivárványkoalíció politikusai továbbra is vegyes üzenetekkel bizonytalanítják el a szavazóikat a koronavírus elleni oltás hatékonyságával kapcsolatban, és eddig még nem tettek hitet amellett, hogy a Magyarországon engedélyezett és rendelkezésre álló vakcinák bármelyikének felvétele egyértelműen emberi életek megmentését jelenti, addig a baloldalhoz köthető civil szervezetek evidenciaként hirdetik az oltakozás fontosságát.
Oltáspárti civilek
A baloldal 2019-es főpolgármesteri előválasztásának szervezésében részt vevő A-Hang is része az Oltass, hogy élhess! elnevezésű kampánynak, amelyben több civil szervezettel közösen – köztük az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ), a Romnettel, az Országos Roma Civil Tanáccsal (ORCT), valamint a Dikh TV-vel – segíti a cigány lakosságot, hogy hozzájuthassanak a koronavírus elleni vakcinához.
Radics József, az ORCT alapítója lapunknak elmondta: a szervezetek képviseletében összesen száz aktivista járja a romák lakta településeket, és egy-egy helyileg beágyazott önkéntes jellemzően egy, esetenként akár 2-3 faluban is a regisztrálásra buzdítja a lakosokat.
Terveik szerint három hét alatt 300 települést járnak be, amelyek közül a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a kelet-magyarországi régióban található.
A Magyar Nemzet két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülésre is ellátogatott az aktivistákkal, akik az e-mail-címmel és internetelérhetőséggel nem rendelkező romáknak segítenek abban, hogy hozzájussanak a vakcinához, továbbá a cigányság körében erősebben jelenlévő oltásellenességet is igyekeznek eloszlatni.
Radics József elmondta: a jórészt cigányok lakta, elszigeteltebb vidéki településeken – a szegregátumokban – rendkívül gyorsan terjed a Covid–19. – Jellemzően sokan zsúfolódnak össze a kicsi otthonokban, így például ha valaki elkapja a vírust, gyakorlatilag nem tud elkülönülni a többiektől.

Fotó: Havran Zoltán
Emellett a szegény családoknak nem telik változatos táplálkozásra, vitaminokra, étrend-kiegészítőkre, ezért legyengültebben érheti őket a fertőzés. Mivel ezekben a térségekben jellemzően több generáció lakik együtt, az idősek különösen veszélyeztetettek, ha nincsenek beoltva – fogalmazott a roma szervezet alapítója. Szavai szerint több településen a háztartások nagy részében vezetékes víz sincs, és sok helyen az egész család egyetlen pohárból iszik, abból, amit egy vödörben tárolnak.
– Sok helyen az egész közösség ugyanarra az egy-két kútra jár, s akár azok fogantyúja is a fertőzés forrása forrása lehet. Mindezek együtt azt eredményezik, hogy a szegregátumokban rendkívül erősen tombol a járvány. Például Girincs mintegy 900, kilencven százalékban roma lakójából körülbelül 300-an fertőződtek meg, és számos haláleset is történt, mások mellett az alpolgármester is elhunyt a vírus miatt – fejtette ki Radics József. Hozzátette: a romák körében jóval magasabb a vakcinák elutasítottsága, mint a többségi társadalomban.
– Iskolázatlanságuknál fogva az itteni cigányok többségükben sajnos könnyebben felülnek a különböző álhíreknek és téveszméknek. Ráadásul a romák nagyjából 90 százaléka Facebook-függő, ami azért is jelent problémát, mert ezen a platformon könnyen és nagy számban terjednek a hamis, megalapozatlan tartalmak – fejtette ki a Radics József.