– Mit szól ahhoz, hogy az ellenzék mindennek ellenére tömeges oltópontokat hozna létre?
– Az ellenzék követelései az oltóhelyekkel kapcsolatban teljesen légből kapottak, az eddigi tapasztalatokból világosan látszik, hogy továbbra sem oltóhelyből, hanem vakcinából van kevés. Hazánkban több mint ötezer-hétszáz oltópont áll rendelkezésre ütemezett oltási heteken. Az úgynevezett tömeges oltási szakaszban pedig több mint hatezer-hétszáz. Így a lakóhelyükhöz közel tudjuk oltani az embereket, és így a legnagyobb a rendszer áteresztő képessége is. A jelenlegi oltópontokon lényegesen több vakcinát is be tudnánk adni. Természetesen nem zárkózunk el semmilyen logikus tömeges oltási megoldástól a jövőben, ha annyira sok vakcinánk lesz, de ez egyelőre nem indokolt, és amíg lehet, szeretnénk az egészségügyi rendszer komfortzónáján belül maradni. A vakcinák mennyisége határozza meg, hogyan tudunk haladni.
– Mint emlékezetes, Szaniszló Sándor pestszentlőrinc-pestszentimrei DK-s polgármester hatalmas felháborodást keltve arról írt a Facebookon, hogy el kellett szállítani a kerületében megmaradt kínai oltóanyagokat. Ha megmarad a vakcinákból, beadhatják azokat a dózisokat az orvosok?
– Az a törekvésünk, hogy minden héten eloltsák a kiszállított vakcinákat. Ez igaz a háziorvosokra és a szakrendelőkben vagy kórházakban kialakított oltóhelyekre is. Gyakorlatilag minden kiszállított vakcinát, a kínait is felhasználták az orvosok, a baloldal oltásellenes zavarkeltése ellenére is folyamatosan nő az oltási kedv. Az orvosok és az oltóhelyek gondoskodnak róla, hogy egyetlen adag se vesszen kárba. A háziorvosok oltási terhelését úgy terveztük, hogy naponta maximum 15 oltással számoltunk, hétvégén pedig legfeljebb negyven fő beoltásával, ami a rendelkezésre álló tíz óra alatt óránként négy vakcina beadását jelenti. Nem kívántuk túlterhelni a háziorvosokat. Ők az oltásszervezésben is hatalmas munkát végeznek, amiért külön köszönettel tartozunk nekik, hiszen ők irányítják a központi oltóhelyekre azokat, akik a praxisukból regisztráltak. Ebben kértük az önkormányzatok segítségét is, hogy vegyenek részt a telefonos értesítésben. Így is hatalmas terhelés alatt vannak a háziorvosok, akik remek munkát végeznek. Azért működőképes az oltási rendszer eddig, mert sok ezer ember működik együtt benne.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!