Elismerően nyilatkozott a magyar intézkedésekről Hans Kluge, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) európai regionális igazgatója, üdvözölte a határozott lépéseket és a példaértékű oltási kampányt.
Hans Kluge szerdán Budapesten találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kifejtette: Magyarországon az embereket és az üzleti vállalkozásokat is védték az intézkedésekkel ebben a mindenkinek nehéz időszakban. – Magyarországon példaértékű oltási kampányt folytatnak, életmentő eszközként tekintenek a vakcinára, amelynek a kérdése túlmutat a geopolitikán – magyarázta. Hozzátette: a vakcina az egyedüli eszköz a járvány legyőzésére.
Emlékeztetett:
május végére minden regisztrált megkaphatja az oltást Magyarországon, az átoltottság jóval az európai átlag felett alakul.
A WHO tisztviselője gratulált a magyar hatóságok által tett határozott lépésekhez. – Fontos, hogy mindenki biztonságban legyen – tette hozzá.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Kitért rá: a nyitás lépéseiről a járvány alakulásának megfelelően kell dönteni. – Az iskolákat kell a legkésőbb bezárni és a legelőször kinyitni – vélte.
Az igazgató elismerését fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akiket a járvány hőseinek nevezett.
Közölte: budapesti látogatása során találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével is.
Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón bejelentette: a következő tíz napban 1 millió 480 ezer adag oltóanyag érkezik Magyarországra Oroszországból és Kínából.
Csaknem másfél millió adag vakcina érkezik a jövő hét végéig
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, összesen egymillió-négyszáznyolcvanezer oltóanyag érkezik Magyarországra a jövő hét végéig Oroszországból és Kínából. A Hans Klugéval, a WHO regionális igazgatójával tartott közös sajtótájékoztató kezdetén Szijjártó Péter megköszönte a WHO valamennyi dolgozójának a vírus elleni küzdelmet. A miniszter hangsúlyozta: a járvány során rendszeres volt a kommunikáció a WHO főigazgatójával, és a magyar védelmi intézkedések meghozatalakor figyelembe vették a WHO ajánlásait. – Magyarország az uniós rangsor élén áll az átoltottságot tekintve – mondta Szijjártó Péter.