Mikó ezt írja a közleményében:
„A tegnapi napon előre jeleztük, hogy jogilag alátámasztott bizonyítékok alapján ismételten megpróbáljuk megakadályozni az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. 99,64 százalékos tulajdonosának és a társaság több ezer munkavállalójának érdekében, hogy a társaságot felszámoltassák, a vagyon eltulajdonítását tovább leplezzék, a beszállítói és köztartozásokat kifizetetlenül hátrahagyják.
A jobbikos Polgármester Úr (Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere – a szerk.) figyelmébe is ajánlom azt az iratot, amelyben Nagy Péter ügyvéd az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. elektronikus kapcsolattartásért, a cégkapu kezeléséért felelős adminisztratív állományát arra utasította, hogy két felszámolási eljárás esetében is a cégkapura érkező iratokat a második kézbesítést követő 3. napon túl töltsék le, tehát ezzel a társaság elleni felszámolási eljárásokban keletkező végzések jogerőre emelkednek,
így mind a munkavállalók, mind a beszállítók egyetlen fillérhez sem juthatnak! Nem szükséges atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mire megy ki ez az egész”
– írta a Steelholding képviseletében eljáró Mikó István.
Akinek a közleményében továbbá az áll, hogy a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság több mint 139 millió euróra büntette a Dunaferr egyik kapcsolt cégét a szén-dioxid-kvóta miatt, illetve 2020-ból egy mintegy 98 milliárdos széndioxidkvóta-bírsága és környezetvédelmi adófizetési kötelezettsége van a vállalatnak.
Mikó egyébként a közleményben azt állítja, nincs orosz–ukrán vita, ő is magyar állampolgár, és nem akarja, hogy a magyar adófizetőkkel fizettessék meg az ISD Dunaferr Zrt. volt vezetői által okozott károkat.
Mikó az Index.hu kérdésére elmondta, hogy mivel a gyár területe a Steelhold tulajdonában van, ezért az ötszáz (sic!) fős csapattal az volt a céljuk, hogy átvegyék az ingatlan területét, hisz az a megbízójuk jogos tulaja.
„Hogy fogunk-e ismét próbálkozni? Igen, hiszen szeretnénk érvényesíteni a megbízó Steelhold jogos érdekét, márpedig az üzem területe az övé”
– közölte szándékukat Mikó. Megjegyezte, hogy a következő alkalommal még nagyobb csapattal, hat-nyolcszáz emberrel érkeznek. Hogy ezt pontosan mikor tervezik, egyelőre nem tudott válaszolni, csak annyit mondott, remélhetőleg minél előbb, mert a cég felszámolása a küszöbön áll.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!