„Magyarország oltási rendje a terveknek megfelelően, Európában kiemelkedően teljesít.

Orbán Viktor elmondta, milyen tanácsot kapott a feleségétől a migráció kezeléséhez
A miniszterelnök szerint a feleségéé az igazi érdem.
„Magyarország oltási rendje a terveknek megfelelően, Európában kiemelkedően teljesít.
Az oltási folyamat az ünnepek alatt sem állt le, ennek köszönhetően várhatóan kedd éjfélig, legkésőbb a szerda délelőtti órákban elérjük a két és fél millió beoltottat”
– írta közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Hozzátették, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek határozatban kell megállapítania, hogy megtörtént a két és fél milliomodik oltás.
„Ezt követően a kormányrendelet értelmében megkezdődhetnek a lazítások”
– fogalmazott a kormányzati kommunikációs szerv. „A kijárási tilalom ideje rövidül, este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul, az üzletek reggel 5 óra és este 9.30 között lehetnek nyitva” – sorolták.
„Az üzletek, köztük
a március 8-a óta zárva tartók újfajta, négyzetméter-alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek.
Átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint, a szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók” – tudatták.
„A vendéglátósok ugyanakkor még nem lazíthatnak, továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak az éttermekben, kifőzdékben.
Az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
Az iskolák és az óvodák április 19-én nyithatnak, miután minden regisztrált pedagógus beoltásra került”
– zárul a közlemény.
A miniszterelnök szerint a feleségéé az igazi érdem.
Szóljon, aki felismeri!
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.
Körmönfont tervet eszeltek ki.
A miniszterelnök szerint a feleségéé az igazi érdem.
Szóljon, aki felismeri!
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.
Körmönfont tervet eszeltek ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.