A valaha volt legnagyobb oltási kampány zajlik a világon: a nemzetközi adatok szerint 174 országban több mint 1,29 milliárd adag oltóanyagot adtak már be a különféle vakcinákból, tehát mindenki felismerte azt a vitathatatlan tényt, hogy csak a védőoltások felvételével lehet véget vetni a koronavírus-járványnak – ismertette az országos tiszti főorvos az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Müller Cecília a hazai oltási programról szólva elmondta: Magyarországon immár a teljes lakosság 44 százalékát sikerült beoltani, tehát a védőoltás első adagját eddig 4 346 089, a második dózist pedig több mint 2 530 147 ember kapta meg. A szakember elmondása szerint
ma 334 620 adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra, amelyekkel az első és második körös védőoltások beadása folytatódik, valamint az utolsó, 200 ezer adagos Szputnyik V vakcinaszállítmány beszállítása is megtörtént,
megjegyezve, hogy az orosz vakcináknak köszönhetően egymillió ember biztonsága és védettsége vált lehetővé. Hozzátette: az érvényes regisztrációval rendelkező személyek még foglalhatnak időpontot az orosz vakcinára, innentől kezdve viszont a Szputnyik V csak korlátozott számban lesz elérhető.
Az országos tiszti főorvos továbbá hangsúlyozta: nagyon büszke a magyar fiatalokra, és köszöni azt az aktivitást, amit az elmúlt időszakban kifejtettek. Tájékoztatása szerint péntek éjfélig 84 ezren regisztráltak érvényesen a védőoltásra, nyolcvan százalékuknak pedig már időpontot is sikerült foglalni. Ugyanakkor – fűzte hozzá – megkésve ugyan, de
a hétvége folyamán további hatezer fiatal regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, akiknek szintén lehetővé fogják tenni az oltás felvételét, tehát ők is szerdáig tudnak majd időpontot foglalni az Eeszt.gov.hu weboldalon.
A szakember arról is szólt, hogy ha valaki a koronavírusból való felgyógyulást követően is észlel magán tüneteket, legyen az légzőszervi panasz, szívritmuszavar vagy akár ízületi fájdalom, vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával, aki tudni fogja, hogy melyik poszt-covid ambulanciára vagy szakorvoshoz irányítsa a beteget. A poszt-covid ambulanciák listája rövidesen közzétételre kerül.
Arra a kérdésre, hogy hazánkban is kimutatták-e már az indiai mutánst, az országos tiszti főorvos elmondta: a kórokozók nem ismernek határokat, így nem kizárható az, hogy idehaza is megjelenhet az indiai mutáns, de egyelőre még nem azonosították.