A frakcióvezető lakást bérelhet havi 423 000 forintért, és szintén 2,4 millió forintért saját alkalmazottakat vehet fel. Mindemellett jogosult havi hatvanezer forint értékben mobiltelefon-szolgáltatást igénybe venni.
Jakab Péter a parizerkampánnyal bohócot csinál magából, láthatóan Gyurcsány Ferenc kedvéért. Ami azért is ellentmondásos, mert korábban válogatott módon szidalmazták egymást, ám úgy tűnik, a hatalom megszerzéséért „az ördöggel is” szövetkeznek – ahogyan ezt korábban fejtegették.
Számtalan jobbikos nyilatkozatot lehet idézni arról, hogy Gyurcsány Ferencet a párt politikusai börtönben látnák a legszívesebben, Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő pedig „náci söpredéknek” nevezte a Jobbikot a 2010-es évek elején.
2011-ben a Jobbik akkori szóvivője, a jelenlegi egri polgármester, Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott: „Ha Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a bűnösök felelősségre vonása, akkor Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét az ország egyik legbiztonságosabb börtönének vagy fegyházának beszélőjén mondhatta volna el.”
Gyurcsány eközben többször is nácinak titulálta a pártot, és még 2018-ban is azt mondta: „Ha a Jobbikkal kötünk megállapodást, báránybőrbe bújt farkassal állapodunk meg.” Jakab Péter 2019-ben még kizártnak tartotta a DK-val történő együttműködést, ráadásul tavaly márciusban a HVG-nek adott interjújában azt állította: „Nem fogok Gyurcsánnyal egy listán szerepelni.” Jelenleg pedig úgy tűnik, hogy mégis ez fog történni, hiszen Gyurcsány Ferenc már korábban kijelentette, hogy parlamenti képviselő szeretne lenni.
2020 decemberében megtörtént a nagy baloldali összeborulás: az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP pártelnökei közösen jelentették be, hogy mind a 106 körzetben közös jelölttel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indulnak majd 2022-ben.
A Jobbik egyébként a megállapodással elárulta az alapító nyilatkozatában szereplő elvet, amely szerint „a Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból. A parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete kívánunk lenni.” Úgy látszik, ilyen csekélységek nem zavarják Jakab Pétert.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!