– Adatvédelmi aggályokba ütközhet a baloldali előválasztás, mivel a 18 év alattiak szavazáson való részvételéhez szülői hozzájárulás szükséges – nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Péterfalvi Attila elmondta: mivel az előválasztásra nincs magyar jogi szabályozás, ezért ebben az esetben az Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályait kell figyelembe venni, a korhatárra vonatkozóan pedig – mint ahogy a többi adatkezelésnél is – a magyar cselekvőképesség szabályai alkalmazandóak.

– A szülői hozzájárulás miatt ugyanakkor pikáns esetek is előfordulhatnak, ha a törvényes képviselő nem írja alá ezt a dokumentumot. Ugyanis abban az esetben, ha szülő és a gyermek közt érdekellentét alakul ki, a gyámhatósághoz kell fordulni – közölte a hatóság vezetője. Arról is beszélt:
ha a jövő évi választáson egy jelöltet több párt támogat, akkor az elején tisztázni kell, hogy ki minősül adatkezelőnek, hányan vannak, valamint meddig terjed ki a hatásköre.
– Több adatkezelő esetén a feleknek szerződést kell kötniük egymással – szögezte le Péterfalvi Attila. Az előválasztást megszervezőknek azt is tisztáznia kell – folytatta –, hogy igénybe vesznek-e a megméretésen technikai részletekkel foglalkozó adatfeldolgozót, aki a rendszert és az infrastruktúrát is biztosítja, s a regisztráció során ellenőrzi a megadott személyes adatok hitelességét.
– Ha valaki szerződésben van egy adott párttal, az nem lehet adatfeldolgozó, hanem az az adatkezelő munkavállalója
– ismertette. Arról is számot kell adnia az előválasztást lebonyolító szervezeteknek, hogy ki biztosítja a megmérettetésben résztvevők jogait, sőt meg kell szervezniük az ajánlóív gyűjtését, a szavazáson részt vevők listájának megvásárlását a választói irodáktól, illetve a fel nem használt ajánlóívek visszaszolgáltatását és megsemmisítését is.
– Az előválasztáshoz kapcsolódóan vagy attól függetlenül is lehetnek politikai akciók, amelyeket adatbázisgyűjtésre használnak a pártok, jelölőszervezetek. Ezekre nincs nemzeti szabály, így itt is a GDPR rendelkezéseit kell figyelembe venni – jelentette ki a NAIH elnöke. Jelezte: ha az ajánlóívekkel egy időben nemcsak ajánlásokat, hanem szimpatizánsokat is gyűjtenek, az erre szolgáló íveket el kell különíteni, mert kettős célú adatkezelésnek minősül, így önálló adatvédelmi tájékoztató és aláírásgyűjtő ív kell hozzá.
– Az előválasztáson résztvevők szavazata ráadásul különleges adatnak minősül, mivel a jogszabályok szerint politikai véleményt fogalmaznak meg döntésükkel