Az MSZP társelnökei

Tóth Bertalan: „Olyan oltóanyagot fogok választani, amely engedélyezett az Európai Unión belül.” – Kunhalmi Ágnes: „Ha [...] a kínai vakcina jut, akkor el fogom fogadni a kínai vakcinát.”

2021. 05. 13. 7:48
KUNHALMI Ágnes; TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. június 1. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke sajtótájékoztatót tart a testület ülésének szünetében Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. A választmány kétharmados többséggel úgy döntött, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselõ képviseli a pártot a következõ öt évben Brüsszelben. MTI/Kovács Attila Fotó: MTI/Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

23. rész: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök

22. rész: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője

21. rész: Nunkovics Tibor és Dudás Róbert, jobbikos vezetők

20. rész: Fekete-Győr András és Cseh Katalin, momentumos vezetők

19. rész: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, baloldali miniszterelnök-jelölt

18. rész: Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője, elnökségi tagja, országgyűlési képviselő

17. rész: Szabó Tímea és Mellár Tamás, a Párbeszéd társelnöke és egyik országgyűlési képviselője

16. rész: Jakab Péter és Janiczak Dávid, jobbikos vezetők

15. rész: Fekete-Győr András és Donáth Anna, momentumos vezetők

14. rész: Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője

13. rész: Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke

12. rész: Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere

11. rész: Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke

10. rész: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

9. rész: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

8. rész: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő

7. rész: Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök

6. rész: Ander Balázs és Jakab Péter jobbikos vezetők

5. rész: Varga Zoltán és Gyurcsány Ferenc DK-s vezetők

4. rész: Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke

3. rész: Ujhelyi István és Tóth Bertalan MSZP-s vezetők

2. rész: Jávor Benedek, a főváros brüsszeli lobbistája

1. rész: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke

Borítókép: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke sajtótájékoztatót tart 2019. június 1-jén (MTI/Kovács Attila)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.