Böjte Csaba atya Magyarországra érkezik, és lelkigyakorlatot tart Mátraverebély-Szentkúton. Az erdélyi szerzetes elmélkedései nyilvánosak, a lelkigyakorlatot szabadtéren tartják május 15-én, szombaton 9.30-kor, 11 és 15 órakor, valamint a vasárnapi 11 órás szentmisét is Csaba testvér végzi. – Várom a pünkösdi Szentlélek bátorító erejét nemcsak a magam számára, hanem azoknak is, akik eljönnek a lelkigyakorlatra.
Azt hiszem, a koronavírus mindannyiunkat egy kicsit megijesztett, elbizonytalanított, így szükség van a megerősítésre – emelte ki.
A szerzetes elmondta, arra szeretné kérni a vigasztaló Szentlelket, hogy egyrészt vigasztaljon mindannyiunkat, másrészt tegyen minket is vigasztalóvá, bátorítóvá, hogy ne a reménytelenség, a szomorúság és a kétségbeesés hangját hallassuk, hanem bízzunk a holnapban, egymásban és teremtő Istenünkben.

Fotó: Török Brigi
– Én meg vagyok győződve arról, hogy nem a világ végére készülünk, hanem Isten országának a kibontakozására. Nem azért imádkozom, hogy csendben, békében legyen a világ, hanem hogy jöjjön el Isten országa.
Én hiszem, hogy amit a Szentháromság elkezdett, azt véghez is viszi – hangsúlyozta Csaba testvér.
Kérdésünkre kitért arra is: a járvány hatására az emberiség nagyobbik része jó irányba fordul. – Úgy gondolom, hogy egy kibontakozó, növekedő, szépülő világban élünk, a valóságot nem az álmainkhoz kell hasonlítani, hanem az elmúlt ötven, száz vagy ezer évhez – fogalmazott.