Egy kisebb magyar városra való embert, összesen 13 428 állampolgárt regisztráltak sikeresen a koronavírus elleni védőoltásra az Oltass, hogy élhess! címmel lezajlott országos civil kampány önkéntesei és aktivistái az elmúlt három hétben Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistelepülésein, szegregált városrészekben, zsákfalvakban. A Roma Sajtóközpont május 10-én reggel kiadott közleménye szerint a 168 települést elérő akciónak köszönhetően már közel ötezer ember meg is kaphatta a Covid–19 elleni védőoltás első adagját az elmúlt egy hónapban.

A koronavírus elleni védőoltás regisztrációjának elősegítése érdekében április közepén országos, átfogó kampány indult az Országos Roma Önkormányzat koordinálásában a Civil Tanács Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint és a Magyarország Kezdeményezés aktivistáinak részvételével azzal a céllal, hogy az ország leghátrányosabb helyzetű településein konkrét segítséget adhassanak azoknak az állampolgároknak,
akik nem rendelkeznek kellő információval, vagy technikai eszközzel a vakcina igénylésének folyamatához.
A tapasztalatok szerint nagyon sok családnak nem volt internetkapcsolata, sokaknak egyáltalán nem volt e-mail címe, de olyan technikai eszközük sem, amivel igényelhették volna a védőoltást. Az aktivisták tabletekkel járták a kijelölt települések utcáit, és akik élni kívántak a lehetőséggel – akár e-mail címeket regisztrálva – segítséget kaptak a kormányzati honlapra szükséges adatok feltöltésében és egyúttal a védőoltás igénylésében.
Számos településen problémaként merült fel az is, hogy emberek nem rendelkeztek telefonszámmal, ezért a regisztráció során az aktivista a saját elérhetőségét adta meg a honlapon, majd a védőoltás helyéről és időpontjáról később egyenként értesítette a regisztráltakat.
Az aktivisták visszajelzései szerint a kampánynak köszönhetően mintegy ötezer ember már meg is kapta a védőoltás első adagját.
A regisztrációs kampányban részt vevő önkéntesek és aktivisták az egészségügyi és biztonsági előírások betartásával kapcsolatos képzésen is részt vettek a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében, és egészségügyi szakemberek arra is felkészítették őket, hogy megfelelő tájékoztatást tudjanak adni azoknak az embereknek is, akik félnek az oltás esetleges mellékhatásaitól, és ezért nem tervezik beoltatni magukat. Az aktivisták mindenhol felhívták a figyelmet arra is, hogy a védőoltás senkinek nem kötelező, és senkit nem akarnak rábeszélni, ám aki szeretne élni a lehetőséggel, de valamilyen oknál fogva nem tud, az helyben azonnal segítséget kaphat.