A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai által beszerzett bizonyítékok szerint tudott arról a két eltartási szerződést megkötő gyanúsított, hogy a gondnokság alatt álló tulajdonos egymaga nem írhatna alá semmiféle okiratot. A csaló ennek ellenére megkötötte a szerződéseket az idős, beteg, szellemileg leépült férfival, majd annak halála után nevére is íratta a budapesti és a balatoni házakat. A Veszprémi Járásbíróság elrendelte a különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése miatt indult eljárásban a budapesti R. Attila letartóztatását. A rendőrség figyelmét a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai hívták fel a jogsértésre, gyanús lett a férfi hirtelen meggazdagodása.
A gyanúsított az ismert, már húsz éve használt lakásmaffia-trükkel szerzett meg két nagy értékű ingatlant. R. Attila két évvel ezelőtt, 2019-ben egy orvosi vizsgálat során ismerkedett meg egy idős férfival, akiről megtudta, hogy két nagy értékű ingatlanja van Budapesten és Balatonkenesén. Azt is kiderítette, hogy a lakások tulajdonosa súlyos betegségben szenved, utánajárt, ebben a korban ezzel a betegséggel a megfelelő gyógykezeléssel sem élhet sokáig senki. A beteg férfi bizalmába férkőzött, eltartási szerződést ajánlva neki annak ellenére, hogy tudta, az ingatlanok tulajdonosa nem volt jogosult a szerződés megkötésére, mivel a sértett cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt. A csaló ennek ellenére megkötötte a szerződést, nem értesítette arról a hatóság által kijelölt gondnokot.
Az érvénytelen aláírást követően a gyanúsított enyingi otthonába szállásolta el a sértettet. Az idős férfi 2020. június 4-én eddig tisztázatlan körülmények között elesett, a mentők kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi felügyelet és ellátás ellenére 2020. június 14-én elhunyt. A haláleset után tizenkét nappal, 2020. június 26-án R. Attila az időközben a csalással tulajdonába került balatonkenesei ingatlant – a földhivatalnál nem jelentette be, hogy az elhunyt gondnokság alatt állt – már értékesítette is. A pénz egy részét befektette, festményeket, gépkocsikat vásárolt, rokonainak is adott a bűncselekménnyel megszerzett vagyonból.