
Még ne tegye el a pulóvert, szüksége lesz rá
A borúsan induló reggel után néhol esőre is számítani kell.
A megalapozott gyanú szerint egy 46 éves férfi 2019 nyarától, Budapestről – úgy tudjuk, Újpestről – egy olyan, nemzetközi bűnszervezetet irányított, amely gyermekek szexuális kizsákmányolásáról készített képek gyűjtését és megosztását végezte a bűnözői körökben közkedvelt úgynevezett dark weben ("sötét net"). Az elkövetésben három további magyar férfi is részt vett, egyikük saját gyermekét is rendszeresen abuzálta, amiről felvételeket készített és azokat mások számára is hozzáférhetővé tette. A Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni nyomozói – az Europol és az Interpol közreműködésével – felderítése alapján a négy férfit a Terrorelhárítási Központ felszámoló egységeivel együttműködve szerdán fogták el.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megállapította:
a kiemelt tárgyi súlyú ügyben – a nyomozás bűnszervezetben elkövetett gyermekpornográfia minősített esete, vérfertőzés, szexuális erőszak miatt folyik – a büntetési tétel nagyságát és a terheltek személyi körülményeit, valamint az elkövetés szervezettségét együttesen értékelve, megalapozottan lehet tartani attól, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés nélkül a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve az elkövetést folytatnák.
A nyomozási bíró ma ezt állapította meg, és elrendelte a terheltek letartóztatását.
A nyomozásnak azonban koránt sincs vége, ugyanis Európa szerte és Amerikában is "használták", azaz letöltötték, illetve terjesztették a magyar bűnszervezet dark webes fórumán megosztott képeket és filmeket. Sőt, olyan "fórumozó" is van szép számmal, aki gyermekek abuzálását, szexuális megerőszakolását is rögzítette és megosztotta a platformon – tudta meg lapunk. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy kik töltötték fel az oldal tartalmát, a rendőrség egyelőre csak a szervezőket tudta beazonosítani. Az ezernél is több felhasználó azonosítása heteket vehet igénybe.
A a nyomozók a gyanúsítottak összes számítástechnikai, informatikai eszközét lefoglalták. Az általuk használt szervereket a rendőrség etikus hackerek segítségével is megvizsgálja, hogy megállapíthassák, az elmúlt időszakban kik, honnan, hogyan, milyen formában és kikkel kerültek kapcsolatba a pedofil fórumon.
A borúsan induló reggel után néhol esőre is számítani kell.
Feltűnő egyezések vannak Gyurcsány Ferenc 2009-es és 2025-ös lemondása között.
A Tisza Párt politikusai és EP-képviselőik több alkalommal is megszavaztak ukránpárti határozatokat.
A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája
Ezért nem szabad vízben főzni a brokkolit
Nemcsak Gyurcsány kapitulált — így hullott atomjaira pár nap alatt a régi balliberális ellenzék
Ezt a 3 adalékanyagot látod a címkén? Akkor inkább tedd vissza a polcra!
Akciófilmbe illő jelenet zajlott Budapest belvárosában péntek délután
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
A borúsan induló reggel után néhol esőre is számítani kell.
Feltűnő egyezések vannak Gyurcsány Ferenc 2009-es és 2025-ös lemondása között.
A Tisza Párt politikusai és EP-képviselőik több alkalommal is megszavaztak ukránpárti határozatokat.
A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.