A miniszter elmondta, a baloldal megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy sokkal többen akarják Pfizerrel beoltatni magukat, mint ahány adag van belőle.
Ezzel szemben a valóság az, hogy amikor legutoljára lehetett rá jelentkezni, 40 ezer megmaradt belőle.
– Mostanra jutottunk el odáig, hogy a regisztráció után egy vagy két nappal időpont foglalható, s akár már másnapra, bármilyen vakcinából – jelezte a miniszter. Megjegyezte: az immunizációs program lelassulásának egyik oka, hogy az oltásra regisztráltak harmada-fele kapott védettségi igazolványt betegség miatt. Ők vélhetően beoltatják majd magukat, de mint fogalmazott, „nem sietik ezt el”.
Gulyás Gergely rámutatott arra is, hogy Európa többi részén az átoltottság még nem érte el azt a szintet, mint Magyarországon, ezért ott lényegesen magasabb a fertőzés veszélye.
Hozzáfűzte: bár Magyarországon az indiai mutáns egyelőre nem jelent meg, van ennek esélye. Ezért a járványügyi intézkedések egy részét tudja csak feloldani mindenkinek a kormány, egy másik részét pedig a védetteknek. A részletes intézkedéseket pénteken ismerteti a miniszterelnök – közölte Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy Magyarország 2022 végéig már több mint 10 millió koronavírus elleni vakcinát rendelt.
Mint mondta, az oltási program ötmillió beoltott felett láthatóan le fog lassulni, még annál is jobban, mint négymillió után. – Talán öt és fél, ha nagyon optimisták vagyunk, hatmillió oltásig még el tudunk jutni – közölte a miniszter. Hozzátette: ehhez képest
Magyarországnak több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére, amelyekkel egy harmadik oltás szükségessége esetén mindenkit újra tudnak oltani, ráadásul keleti vakcinák is rendelkezésre állnak.
Különböző szakmai álláspontok léteznek, de minden oltóanyag legalább kilenc hónapig védettséget nyújt – közölte.
A tárcavezető kiemelte, hogy az Európai Unió beszerzésében 19 millió Pfizer-vakcinát kellene megrendelni és kifizetni, függetlenül attól, hogy szükség lesz-e az oltóanyagokra. Mint fogalmazott, „ebben a 120 milliárdos kalandban” Magyarország nem tud részt venni, azért sem, mert 2022 második felétől jó eséllyel megfelelő mennyiségben tud majd saját vakcinát előállítani Debrecenben, az új gyárban – hangsúlyozta.
– Természetesen Magyarország tudomásul veszi, hogy az Európai Uniónak van egy közös vakcinabeszerzési programja, reméljük, hogy az gördülékenyebb lesz, mint amilyen az első fázis volt, sok sikert kívánunk mindenkinek, aki ebben részt vesz, de mi kellő tartalékot halmoztunk fel – nyomatékosította Gulyás Gergely.