– A baloldal csúfosan leszerepelt, nem segítették a járvány elleni védekezést, sőt ártottak. A védekezés pedig nemzeti ügy, ebben nem részt venni és kamuvideókat gyártani, valamint bizalmatlanságot kelteni a vakcinák ellen több mint hiba – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A portói csúcson szerzett tapasztalatairól beszámolva a kormányfő úgy fogalmazott, hogy Nyugat-Európában egy-két hónappal mögöttünk járnak, ott még az időseket oltják, míg nálunk már a fiatalok tömegei is megszerezhetik a vírus elleni védettséget.

Megszólalt egy akadémikus: reformra szorul a Magyar Tudományos Akadémia
Több befolyásos tag is támogatná az MTA teljes átvilágítását.