Mi minden június 4-én megtartjuk a Szövetségkötés napját, mely sokkal többet jelent, mint Trianon.

Tragédia Leányváron: munka közben halt meg egy dolgozó
Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.
Mi minden június 4-én megtartjuk a Szövetségkötés napját, mely sokkal többet jelent, mint Trianon.
Ezen a napon megemlékezünk arról, hogy – bár nem vagyunk egy akolból – mi mindannyian az Újszövetség népe vagyunk
– hangsúlyozta Böjte Csaba atya a Szegedi Dóm Látogatóközpontban rendezett konferencián, ahol a Romaság – Határok nélkül című hároméves projekt kutatási eredményeit mutatták be.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója úgy fogalmazott:
ő ki tudja mondani, hogy székely magyar ember, ugyanakkor román állampolgár, és egyiket sem szégyelli, hiszen van akkora szíve, hogy ez beleférjen.
Hozzátette: Kárpát-medence a hazája, ezért azt szeretné, hogy ez a térség békében és szeretetben emelkedjen fel.
Az atyát a sajtótájékoztatóra elkísérte az otthon két roma származású lakója is: Alberti Annamária verset szavalt, majd Michi Denisával közösen elénekelték a cigány himnuszt.
Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.
Aki idáig halogatta a nyaralással kapcsolatos terveit, most alighanem kedvet kaphat hozzá.
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.
Az ukrán propaganda elleni törvény számos pontján hazudik a balliberális sajtó.
Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!
Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt
Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre
A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja
„Nagyon idegörlő lesz” – így várják a BL-döntőt a Forma-1-es sztárok
Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Közel a megoldás Parajdon, magyarországi mérnökök segítenek
Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.
Aki idáig halogatta a nyaralással kapcsolatos terveit, most alighanem kedvet kaphat hozzá.
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.
Az ukrán propaganda elleni törvény számos pontján hazudik a balliberális sajtó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.