Gyurcsány Ferenc most darálja le az egyik szövetségesét, a Momentumot a nyilvánosság előtt – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Volner János független képviselő a Jobbik–DK-szövetség kapcsán. Az egykori jobbikos politikus elmondta: ez a megállapodás már azelőtt létrehozza a baloldali tömbön belüli összefogást, mielőtt az előválasztás megkezdődne.
– Gyurcsány Ferenc hathatós sajtótámogatást kiélvezve vesztes helyzetbe hozza a Momentumot, hiszen a baloldali szavazók által oly nagyon vágyott összefogás már azelőtt megvalósul, mielőtt egyáltalán Fekete-Győr András pártja rajtvonalhoz áll
– közölte a képviselő, aki szerint ez azért is érdekes, mert a Momentumnak szinte kizárólag csak Budapesten és néhány nagyvárosban van esélye arra, hogy megnyerje az előválasztást.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Sneider Tamás, a Polgári Válasz nevű párt politikusa üzletszerű politikának nevezte lapunknak Jakab és Gyurcsány alkuját. – Ez kizárólag azért jött létre, hogy minél több parlamenti helyet szerezzen a két párt magának – jelezte az egykori jobbikos elnök, aki erkölcsileg felháborítónak tartja az abszurd egyezséget.
– A Jobbik nem azért jött létre, hogy a DK legnagyobb támogatója és szövetségese legyen még egy ilyen tömörülésen belül is, de ennek meglesz a következménye
– mondta Sneider Tamás, majd hozzátette: volt pártjának vezetősége sok esetben nem beszéli meg belső működését az alapszervezetekkel, így azok tagjai csak a közösségi oldalakon tudnak arról, hogy kit kell támogatni az egyes választókörzetekben. – Először azt ígérték, hogy mind a 106 körzetben lesznek jobbikos jelöltek, ehelyett azt látjuk, hogy szépen lépnek vissza a DK-s jelöltek javára.
Ezzel sikerült átverniük a szavazóikat
– közölte a volt pártelnök.
Becsvágyó szövetséges
A DK arra használja fel az összefogást, hogy a teljes ellenzéki erőteret maga alá gyűrje – reagált kérdésünkre Varga-Damm Andrea egykori jobbikos képviselő, az általa alapított Reformerek vezetője. Szerinte a Jobbik képében
a DK megtalálta a nála becsvágyóbb, de annál szerényebb képességű szövetségesét.
– Jakab Péterék célja, hogy a Jobbikot most vezető szűk körnek a tagjai még négy évig biztosan képviselők legyenek, illetve az állami támogatásokból a környezetük jól megéljen – mutatott rá. Hozzátette: a Jobbik azt gondolja, ha a DK vezérével összefog, akkor szövetségesével uralni tudja az ellenzéki erőteret.
– Csakhogy Gyurcsány egyeduralkodó szerepre vágyik, de elhiteti a Jobbikkal, hogy ők fontosak
– jelezte, megjegyezve: „az öncélú cselekedetek miatt az összefogás törékennyé vált, így ennek csak kudarc lehet a vége”.
Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom körmendi jelöltje reméli, Vas megyei körzetében nem lesz ilyen egyezség.
– Nem mutat jó irányba, ha a demokratikus előválasztás helyett ilyen jellegű háttéralkuk születnek, ezzel ugyanis kevésbé jelenik meg a választópolgárok véleménye
– kommentálta röviden a Jobbik–DK-szövetséget az egykori jobbikos politikus.