A biztonsági szakértők szerint a polgármesternek mint volt rendőrtisztnek ezzel tisztában kellene lennie, az arcfelismerő rendszer költségeit nem a biztonsági őrök létszámának leépítésével kell csökkenteni. A bűnmegelőzés alapja a személyes jelenlét: a látható rendőrség alapelv, egy bajba jutott polgár nem egy kamerától kap azonnali segítséget, hanem a helyszín közvetlen közelében levő rendőrtől, biztonsági őrtől.
A szakértők aggályosnak tartják azt is, hogy egy olyan céget bízott meg a rendszer kiépítésével Siófok, melynek az etikai vétségek mellett súlyos, adatbiztonsági, adatsérüléssel, személyes jogok megsértésével kapcsolatos gondjai is voltak a közelmúltban.

Fotó: police.hu
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tisztában van azzal, hogy az idegenforgalmi szezonban Siófok lakossága a többszörösére duzzad, a megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a parti sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában megerősített létszámmal van jelen, a társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve naponta ott vannak a sétányon, a Készenléti Rendőrség segítségével visszatérő, ellenőrző razziákkal biztosítják a város rendjét. A rendőrség a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújt a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak. A rendőrök jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét, amire egyetlen arcfelismerő rendszer sem képes.
Az arcfelismerő rendszereket a világ több városában használja a rendőrség, többek között London, New York, Szingapúr és Sanghaj utcáit is ilyen rendszerrel felturbózott térfigyelő kamerák pásztázzák. A rendszer mozgás közben, kül- és beltérben egyaránt képes azonosítani a személyeket. Az arcfelismerő rendszer működése az emberi arc jellegzetes jegyeinek, geometriai elrendezésének vizsgálatán, ezeknek a pontoknak, a köztük levő távolságoknak számítógépes összehasonlításán alapul. A fejlett rendszereket nem nagyon lehet becsapni a haj megváltoztatásával, vagy álszakáll, -bajusz felragasztásával sem. A rendszerek találati aránya még nem százszázalékos, de óriási előnye a többi biogenetikai (DNS, ujjlenyomat) azonosító rendszerrel szemben, hogy a megfigyelteknek nem kell semmit megérinteniük, sem megállniuk, az azonosításukhoz a beleegyezésükre sincs szükség – ami viszont aggályokat vet fel. A közbiztonság, a bűnügyi eredményesség, ezzel a bűnmegelőzés szempontjából vitathatatlan a rendszer által biztosított azonosítás előnye, azonban a közterületi rendőri jelenlétnek nem lehet alternatívája egy ilyen rendszer.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!