Kitiltaná a dízelautókat Budapestről Karácsony Gergely, még idén kitűzhetik az erre vonatkozó céldátumot

Megrongálták a magyar legenda szobrát, ez vár az elkövetőre
Olyan történt a Kondorosi Csárda múzeumában, amelyre még soha nem volt példa.
Kitiltaná a dízelautókat Budapestről Karácsony Gergely, még idén kitűzhetik az erre vonatkozó céldátumot
– derül ki a 444.hu cikkéből. A főpolgármester annak kapcsán hozta meg döntését, hogy 45 ezer aláírást gyűjtött össze és adott át neki a Greenpeace pénteken, hogy tiltsa ki a régi dízel meghajtású gépjárműveket a fővárosból, de legalább tegyen közzé egy ütemtervet.
– Valóban nagyon nagy probléma a korszerűtlen autók jelenléte Budapest és az ország útjain, ami ellen fel kell lépni – közölte a baloldali kormányfőjelölt, aki arra is reagált, hogy a kormány szerint döntéseivel üldözi az autósokat a fővárosban. – Ha ez befolyásolná a döntéseinket, akkor csupa rossz döntést hoznánk, mert gyávaságból nem lehet jó döntéseket hozni. Ahhoz van köze, hogy a járvány nagyon nagy mértékben felülírt egy csomó mindent, többek között azt is, hogy milyen módon tudjuk a városainkat átalakítani. A járványnak ráadásul van egy olyan negatív hatása, hogy jelentős mértékben nőtt Budapesten a gépjárműforgalom. Ezeknek a fejleményeknek a tükrében kell még inkább átgondolt forgalomcsökkentési és levegőminőségi javítási döntéseket hozni – állította a lapnak a főpolgármester.
A kormánykritikus portál azt írta, hogy a szervezet még az önkormányzati választások előtt megkereste az összes főpolgármester-jelöltet (kivéve Berki Krisztiánt), hogy milyen vállalásokat tesznek az alapvető zöldkérdésekben, köztük a dízelautók kitiltásában. Akkor mindegyik főpolgármester-jelölt vállalta ezt, köztük Karácsony Gergely is. A megkezdett egyeztetések a járvány miatt félbeszakadtak. A Greenpeace ezért idén februárban nyílt levelet írt a főpolgármesternek,
aki azonban nem reagált erre, amit a szervezet azért is nehezményezett, mert még Tarlós István is mindig válaszolt valamilyen módon.
– Azért kellene egy ütemterv már nagyon régóta, mert a 2020-as adatokból is az derült ki, hogy ész nélkül veszik a magyarok a nyugat-európai városokból kitiltott légszennyező járműveket. Az Euró 1-2-3 besorolású járművek már szinte mindegyik nyugat-európai városból ki vannak tiltva, de például Stuttgartba Euro 5-össel sem lehet behajtani – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője a hírportálnak. Hozzátette: „Magyarország ellen ráadásul kötelezettségi eljárás is van a budapesti nitrogén-dioxid-szennyezettség miatt, ami szintén a dízelautóknak köszönhető.”
Olyan történt a Kondorosi Csárda múzeumában, amelyre még soha nem volt példa.
Az utóbbi időben szinte még Gyurcsány és a DK létezését is elhallgatta a baloldali sajtó, amely Magyar Péter minden mozdulatáról beszámol.
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.
Nem tud fizetni az önkormányzat.
Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Trump telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Megtörte a csendet Erdő Péter: kiderült, hogy nyerte meg a pápaválasztást XIV. Leó
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Olyan történt a Kondorosi Csárda múzeumában, amelyre még soha nem volt példa.
Az utóbbi időben szinte még Gyurcsány és a DK létezését is elhallgatta a baloldali sajtó, amely Magyar Péter minden mozdulatáról beszámol.
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.
Nem tud fizetni az önkormányzat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.