A Momentum Mozgalom nagy újítása volt a 2018-as országgyűlési kampányban, hogy például Fekete-Győr András, a párt elnöke egy alkalommal hologramként szónokolt hívei előtt. Magát a módszert egyébként az egy évvel korábbi francia elnökválasztáson leshette el a lila párt. Az Emmanuel Macron győzelmével záruló voksoláson a radikális baloldali jelölt, Jean-Luc Mélenchon kampányolt hologramként, igaz, ő arra használta ezt a megjelenési formát, hogy több helyen is egy időben „jelen lehessen”.

Fotó: Index/Ajpek Orsi
Fekete-Győrék részéről 2018 februárjában viszont egy politikai gegként tűnt fel a hologrambeszéd.
A pártelnökről több rövid videót is feltöltöttek a Momentum Facebook-oldalára. Az egyiken például arról beszélt, hiszik, hogy van remény:
A mozgalom vezetője itt arról beszél, hogy ők munkaidőn kívül kampányolnak a Momentum sikeréért, igaz, Fekete-Győr ekkor már a párttól kapta a fizetését. A Momentum 2018-as kampánya végül háromszázalékos eredményt hozott, ezzel a legnagyobb parlamenten kívüli párt megtisztelő címet sikerült elnyerniük.
Három év távlatából visszatekintve viszont különös fényt kap Fekete-Győr András „nagyhatású” hologrambeszéde. A Demokrata.hu tegnapi cikkéből ugyanis kiderült, hogy
Cseh Katalin, a Momentum egyik vezető politikusa a cégén keresztül már egy évvel korábban, 2017-ben hologramos technika megvalósítására pályázott az Európai Uniónál.
Akkor arra hivatkoztak, hogy az olimpiai helyszíneket mutatnák be ezzel a megoldással. Miután azonban a támogatást megkapták, a lila párt megfúrta a budapesti olimpia tervét, érdekes módon saját pártrendezvényükön mégis hologrammal kampányoltak.