Az engedélyeket az OPSZ elnöke adja ki, amelyet bármikor indokolás nélkül visszavonhat.
Túrós András, a Szövetség elnöke emellett bejelentette, hogy az OPSZ Motoros Tagozatának felügyeletét ideiglenesen saját hatáskörébe vonta, a napokban lemondott tagozatvezető feladatait pedig, ugyancsak ideiglenesen, Cseh László a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke veszi át.
Az elnökség tagjai határozatban ismerték el, és köszönték meg a Mórahalmon augusztus 14-én megrendezett Országos Polgárőr Nap szervezőinek munkáját, valamint a város polgármesterének és önkormányzatának anyagi és erkölcsi támogatását. A minden szempontból sikeres rendezvény - amelyen mintegy 3000 polgárőr vett részt - méltó emléket állított az idén 30 éves polgárőrségnek.
Az ülésen elhangzott beszámolók szerint, idén nyáron minden, az OPSZ tagozatai által rendezett tematikus tábor sikerrel zárult, csakúgy, mint a megyékben megtartott gyermek -és ifjúsági táborok. Az OPSZ elnöke még intenzívebb munkára biztatta a táborok szervezőit, annak érdekében, hogy minél több fiatal ismerhesse meg a polgárőrséget.
A Szövetség elnöke az ülés végén beszámolt arról, hogy
a pandémia közeledő negyedik hulláma elleni védekezés érdekében a Belügyminisztérium 150 ezer darab maszkot biztosított a polgárőröknek. Ugyanakkor a várható migrációs nyomás miatt az egyesületek a Porsche Hungáriától kedvező feltételekkel bérelhetnek terepjárókat
– hangsúlyozta Túrós András.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!