Imahadjárat indul hazánk jövőjének megmentéséért

A kezdeményezés célja, hogy minél több olyan politikus kerüljön a parlamentbe, aki hitelesen képviseli a közjót és a tízparancsolatot.

Magyar Nemzet
2021. 08. 16. 6:18
null
Karacsi, 2016. november 2. Fiúk imádkoznak egy sír mellett a pakisztáni Karacsi város egyik temetõjében 2016. november 2-án. (MTI/EPA/Sahzaib Akber) Fotó: SAHZAIB AKBER
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként  fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kezdeményezés ötletgazdája, Gál Péter. A zamárdi művelődési ház igazgatója azt javasolja, hogy 

 

augusztus 20-tól egészen jövő áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.  

– A felhívást közzétevők célja, hogy minden településen legyen legalább egy ezért imádkozó személy, ennek teljesülése miatt is ölel fel ekkora időt az imamozgalom, hiszen fokozatosan fog terjedni a híre. Felekezetek magánszemély tagjait fogja össze, s ki-ki szíve szerint imádkozik, nincs megkötés – tette hozzá a szervező. 

 

A KDNP részéről Surján László egykori népjóléti miniszter is csatlakozott a felhíváshoz, aki úgy véli, jövőre nemcsak a politikusok személyéről dönt az ország, hanem Magyarország jövőjéről. – Örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, mert meggyőződésem, hogy 

 

jövőre nemcsak pártokra szavazunk, nem csupán azt kell eldöntenünk, hogy ki legyen a miniszterelnök, hanem irányt kell választanunk. Sodródunk-e az értéktelenség felé, elveszítve a józanságunk maradékait is, ahogy a világ számos országában történik, vagy a józan észre hallgatva a közjó és a közerkölcs fog érvényesülni. 

A zsidó-keresztény hagyomány a tízparancsolatban foglalta össze az emberi közösség együttélésének szabályait. Ha ehhez tartanánk magunkat, boldogabb lenne az életünk és szebb világot hagyhatnánk utódainkra – tájékoztatta lapunkat a kereszténydemokrata politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.