
Bár a gondolkodó a kormányt szintén bírálta, (szerinte posztfasiszta a jelenlegi államrendszer) fontos hangsúlyozni, hogy egyetlen fideszes politikushoz sem köthetők olyan rasszista, antiszemita, és egyéb gyűlöletkeltő kijelentések, mint Tóth Péterhez, vagy ahhoz a – szintén jobbikos – Bíró Lászlóhoz, akit a tavaly októberi szerencsi időközi választáson támogatott a baloldal. Mint ismert, Bíró egyebek mellett tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Budapestet pedig Judapestnek titulálta. Tóth ennél is szélsőségesebb kijelentéseket tett, például nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette.
Mindezt a következőképpen értékelte Tamás Gáspár Miklós:
– A legújabban neonáci jobbikos jelölt mellett állt ki az egyik vezető „balliberális” politikus.
– A választóknak – hiszen ezt jelenti a választás – disztingválniuk kell. Neonácikra, újfasisztákra nem szavazunk. Punktum.
– Ez a Tóth Péter nevű szegedi személy zsidózás, romaellenes rasszizmus, irredentizmus, sovinizmus, homofóbia stb. ismeretes kelet-európai újfasiszta gondolatkincsét osztotta meg híveivel és reménybeli választóival.
– Bíró Lászlóra, Tóth Péterre [...] nyilvánvalóan nem lehet és szabad voksolni.
– A roma (és újabban: a zsidó) szervezetek tiltakozásának minden eleme fényesen beigazolódott. A Jobbik – több más ellenzéki párt támogatásával – neonáci jelölteket indít (akik olykor azt susogják halkan, hogy „oppardon”) több helyen.
– Jakab Péter képviselő, a Jobbik elnöke ma a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amit úgy ért el, hogy emelt hangon gorombaságokat mondott a kormányra az Országgyűlésben. A képviselő más teljesítményéről nem tudni.
– Én soha nem voltam híve a Jobbikkal való összefogásnak, mindenekelőtt azért, mert ez sértés, tiszteletlenség roma honfitársainkkal szemben, ami nekem van olyan fontos, mint az ellenzék esetleges választási sikere.
– Remélem, nem kell rávennem olvasóimat, hogy poszt- és neofasisztákra ne szavazzanak. Azt hiszem, ez magától értetődik. Csak emlékeztetni akartam rá a magyarországi, „valóságosan létező” baloldalt, ha ki tudja, miért, megfeledkezett volna róla.