Mindössze két és fél oldalt tesz ki az az előzetes hatásvizsgálat, amely alapján a Fővárosi Közgyűlés szeptember 1-jei ülésén a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedéséről döntött. Az elfogadott előterjesztéshez csatolt melléklet szerint a tanulók visszacsábítása a közösségi közlekedés használatára az utazásszám növelésének egyik kulcsa lehet.
A hatásvizsgálat szerint a 14 év alattiak ingyenes utazása idén 320 millió forintos bevételkieséssel jár.
A főváros a hatásvizsgálatban azt feltételezi, hogy ha az érintett 121 ezer diák közül minden tizediknél el tudják érni, hogy legalább az egyik szülő letegye az autót, és átüljön a tömegközlekedésre, akkor nullszaldós is lehet az intézkedés.
Az elfogadott előterjesztés szerint egyébként a járvány miatt alaposan csökkent a tömegközlekedésben részt vevő utasok száma és az abból származó bevétel: 2021-ben a fővárosban közlekedőknek már csak 28 százaléka választotta a közösségi közlekedést, az utasforgalom 2019-hez képest harminc-negyven százalékkal csökkent, 2020-ban a menetdíjbevételek negyven százaléka kiesett – ez önmagában harmincmilliárdos mínusz jelent. Az eladott havi bérletek száma 2020 első félévében 34, 2021-ben pedig 48 százalékkal csökkent 2019 első félévéhez képest.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a szóban forgó előterjesztést bődületesen semmitmondónak nevezte, amelyből nem derül ki, hogy honnan lesz az intézkedésre pénz.
„A tippelgetések az évi 960 milliós veszteségtől a hétmilliárdig tartó skálán mozogtak” – írták a közösségi oldalukon. A VEKE arra is rámutatott, hogy az előterjesztésben nem számolták bele a veszteségbe az állami kompenzáció elvesztését: az állam ugyanis nem a diákok száma, hanem az eladott bérletek után ad kompenzációt, vagyis ha a BKK nem ad el bérleteket az immáron ingyen utazó 14 év alattiaknak, értelemszerűen az állami kompenzáció is kiesik. A korábbi szabályok szerint a hat év alattiak utazhattak ingyen a tömegközlekedésben, e kor felett teljes árú bérletet kellett váltani (ami 9500 forintba kerül), amelyhez kedvezményt ad az állam, kormányrendelet alapján: minden eladott tanulóbérlet után 3580 forint támogatást kap a BKK. A 14 év alattiak ingyenes utazásával ez a kompenzáció is csökkenne, de ezzel a „hatásvizsgálat” az említés szintjén sem foglalkozik.
Karácsony Gergely főpolgármester a kormánypárti képviselők ezzel összefüggő kérdésére a szeptember 1-jei közgyűlésen azt mondta: a főváros szerint nem eldöntött, hogy hozzájutnak-e a kompenzációhoz ilyen szabályozással. Ha nem, elképzelhető, hogy módosítanak, és egy szimbolikus összeget mégis fizetni kell majd a 14 év alattiaknak.