„Ne haragudjon, nem nyilatkozom” – zárta rövidre a diskurzust, majd bontotta a vonalat Perjés Gábor, a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének támogatására létrehozott 99 Mozgalom elnöke. A Magyar Nemzet azt szerette volna megtudni tőle, hogy mihez kezd a szervezet, miután a főpolgármester visszalépett Márky-Zay Péter javára.
Karácsony bukása után hallgat a 99 Mozgalom
Nem hajlandó nyilatkozni a Karácsony Gergely támogatására létrehozott 99 Mozgalom, hogy a főpolgármester visszalépése után mihez kezdenek. Az biztos csak, hogy a szervezet titkos adományozók által legalább 75 millió forinttal támogatta Karácsony kampányát, ami így lényegében ablakon kidobott pénznek bizonyult. Mivel a rendre korrupcióellenességet, átláthatóságot emlegető Karácsony Gergelyék nem voltak hajlandók elárulni, csak a választás után derülhet ki a titokzatos adományozók kiléte.

Így nem kaptunk választ arra, hogy abbahagyják-e a működést, vagy Márky-Zayt, netalán Dobrev Klárát támogatja a továbbiakban. Pedig értesüléseink szerint korábban tervben volt az is, hogy a 99 Mozgalom támogatásával egybeolvad az MSZP, a Párbeszéd és az LMP, az új pártot pedig a főpolgármester vezette volna.
Ismert: a visszalépése előtti utolsó nyilvános adatok szerint Karácsony kampányára csak az elmúlt két hónapban összesen több mint 110 millió forintot költöttek a Facebookon, amiből több mint hetvenmillió forintot adott a 99 Mozgalom. A támogatók között több mint tizenötmilliós összeggel ugyanakkor a Mindenki Budapestért Egyesület is szerepelt. Ennek alapítója ugyancsak Perjés Gábor, aki az egyesületen keresztül már 2019-ben „mikroadományokat” gyűjtött Karácsony Gergely akkori, főpolgármesteri kampányára. A 99 Mozgalom Karácsonynak juttatott pénzesője azért is figyelemre méltó, mert a szervezet augusztus elején még azt állította: „adományokból” származó, 25 millió forint „körüli” összeggel száll bele Karácsony népszavazási kezdeményezésének, azaz lényegében miniszterelnök-jelöltségének népszerűsítésébe. Akkori tájékoztatásuk szerint hétszáz óriásplakáton, háromszáz citylighton és ezer, úgynevezett B1-es poszteren hirdették a referendumot, illetve ezzel egy időben online felületeken is elindult a kampány.
A jelek szerint a huszonötből több mint hetvenmillió lett, de a Karácsony kampányának pénzügyeit övező homályból kiindulva az sem kizárt, hogy a két számot össze kell adni. Egy dolog biztos: a főpolgármester csúfos és váratlan bukása miatt ezek az összegek ablakon kidobott pénznek bizonyultak.
A Magyar Nemzet korábban szerette volna megtudni, hogy kik, esetleg mely szervezetek voltak az adományozók, ám konkrét névsor helyett Karácsony miniszterelnök-jelölti kampánycsapata csupán annyit közölt, hogy „az egyesületeknek a nyilvánosság és az átláthatóság érdekében be kell számolniuk az adományok felhasználásáról a 350/2011. (XII. 30.) kormányrendelet 5. § 3) bek. szerint. Ez határidőre meg fog történni a 99 Mozgalom honlapján.” A vonatkozó kormányrendelet alapján a civil szervezeteknek és egyesületeknek jövő május 31-ig kell közzétenniük az idei évre vonatkozó beszámolóikat, azaz a Karácsony Gergely plakátkampányát és miniszterelnök-jelöltségét támogató adományozók névsora csak a választás után derülhet ki.
Bár ebben semmi törvénytelen nincs, nem is tiltja semmi, hogy az egyébként a korrupcióellenességet, átláthatóságot fennen hirdető Karácsonyék korábban felfedjék támogatóik kilétét.
Felvetődik a kérdés, hogy vajon csak a párt- és kampányfinanszírozási szabályok megkerülése érdekében hozták-e létre a 99 Mozgalmat, hogy mögé bújva finanszírozták Karácsony kampányát. Pártok ugyanis nem fogadhatnak el pénzt külföldről, de a mozgalom már igen.
Borítókép: Havran Zoltán
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.