A Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenet résztvevői 13 órától gyülekeznek a Műegyetem előtt, ahonnan a tizenöt évvel ezelőtti gyurcsányi terror útvonalán vonulnak a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez. Az ott felállított színpadon délután 15.30-kor folytatódik a megemlékezés, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

Az egyesült baloldal programot szervez, délután négy órakor közös ünnepi megemlékezést tartanak a Hősök terénél. Dobrev Klára mellett felszólal Márki-Zay Péter is, aki az előválasztás utáni, múlt vasárnapi beszédében a békemenet résztvevőivel szemben nyílt provokációra szólította fel híveit. „Már most kérem azt, hogy akik a jövő hétre bejelentett békemenet útvonalán laknak, azok már most jelentkezzenek, függesszenek ki molinókat” – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón közölte: mindenkit óva int attól, hogy bármilyen provokációnak felüljön. – Mivel nem baloldali kormány van hatalmon, ezért szemkilövetés, ártatlan emberek megveretése, csonttörés és egyebek nem várhatók – jegyezte meg a tárcavezető. Közölte azt is: aki rendelkezik oltással, főleg aki hárommal is, az nagyobb kockázat nélkül lehet jelen az október 23-i rendezvények valamelyikén. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a koronavírus elleni védekezésben a legfontosabb az oltás, bárki hordhat maszkot, de a kormány egyelőre nem hozott ilyen kötelező döntést.
Megerősítette: a gyülekezési jog korlátozások nélkül gyakorolható október 23-án.
Borítókép: MTI/Mónus Márton




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!