A két éve megalapított Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) legfontosabb eredménye az, hogy megnyertünk közös ügyünknek – előadói szinten több mint egy tucat uniós tagállamból – olyan civileket, akik vállalták a kiállásukat az erős nemzetállamokon alapuló Európai Unió mellett – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A EUCET frissen megválasztott főtitkára kiemelte: az európai együttműködési szervezet két alapítója, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Gazeta Polska Klubok közötti megállapodása a legszorosabb európai, prosperáló együttműködés.
„Tűrhetetlen a baloldal fenyegetőzése”
Az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EUCET) két alapítója, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Gazeta Polska Klubok közötti megállapodása a legszorosabb európai, prosperáló együttműködés – mondta lapunknak az EUCET szombaton megválasztott főtitkára. Ifj. Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy az október 23-án lezajló békemenet az eddigi legnagyobb létszámmal vonulhat a Műegyetemtől az Andrássy útig.
Ne feledjük el, hogy a szuverenista, nemzeti konzervatív-keresztény értékrendet valló csoportok ma érdemi, kimutatható hátránnyal indulnak az európai politikai térben. Ehhez képest szinte döbbenten tapasztaltuk, hogy Spanyolországtól Lengyelországig, Franciaországtól Finnországig is támogatják a kezdeményezésünket, amely önmagában hatalmas eredménynek tekinthető
– jelentette ki a szóvivő. Jelezte: az Európai Parlament jogállamisági ügyekkel foglalkozó LIBE bizottsága egy időben a CÖF képviselőit is meghívta az ülésekre, ma már ezek a gesztusok elmaradnak, szakítva az eddigi amúgyis törékeny kiegyensúlyozottsággal az uniós intézmények tekintetében.
Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy a mostani uniós politika jól mutatja a szervezet létjogosultságát. – Míg nálunk jól működik a nemzeti konzultáció vagy a népszavazás intézménye, addig Nyugat-Európa láthatóan egyre inkább ellehetetleníti a közvetlen demokratikus intézményeket. Nem meglepő tehát, hogy a brüsszeli Európai Bizottság egyszerűen félresöpri a nemzeti kisebbségek jogaiért elindított Minority Safe Pack kezdeményezést, illetve a hasonló olyan szabályos előterjesztéseket, amelyekkel egyébként kötelessége lenne foglalkozni – emlékeztetett ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a Csizmadia László elnökségével létrejött grémium tervei szerint egy brüsszeli irodát is létrehoznak, és folyamatosan kapcsolatot tartanak az európai szuverenista civil szervezetekkel.
Arról is beszélt, hogy a szervezők reális várakozásai szerint az eddigi legnagyobb békemenet várható október 23-án. Mint mondta, az első, 2012-ben megtartott békemenetet Bencsik András visszaemlékezései alapján harminc-ötvenezer emberrel tervezték, ehhez képest – az egyik akkori baloldali sajtóterméket idézve – végeláthatatlan tömeg töltötte meg Budapest utcáit – idézte fel a CÖF–CÖKA szóvivője, hozzátéve: a cél az, hogy a mennyiségi és minőségi értelemben is hagyományosan hatalmas tömeg méltósággal és alázattal emlékezzen meg 1956 hőseiről és 2006 jogfosztottjairól.
Ifj. Lomnici Zoltán kifejtette: az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat közeledtével meg kell üzenni Brüsszelnek, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a független, erős és szabad Magyarországért a múltban a jelenben és a jövőben küzdő magyar emberek sokaságát. – A menet másik üzenete a minden eddiginél sötétebb, megátalkodottabb baloldali ellenzéknek szól, amely az elmúlt időszakban nem csupán politikai természetű vitákat folytat a nemzeti jobboldallal, hanem fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan fenyegeti azok vezetőt, tagjait. Ez tűrhetetlen – jelentette ki ifj. Lomnici. Ennek kapcsán kérdésünkre az alkotmányjogász szót ejtett a baloldali előválasztásról is, amelyet egy tét nélküli, álságos, jogi garanciák tekintetében pedig kiszámíthatatlan cirkusznak nevezett.
– Semmibe veszik a választókat, itthon és különösen a külhonban, ezzel többszeresen megsértve a magyar nemzetet – mondta ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint sokkal szigorúbb jogi garanciák mellett sem reális, hogy ez az intézmény meghonosodhasson hazánkban.
Elég valószínű – tette hozzá –, hogy a számos félresiklott európai példához hasonlatosan, a magyar baloldal sem fogja hosszú távon ezt a megoldást választani. Azt viszont nyitott kérdésnek nevezte, hogy miből finanszírozták magát a folyamatot, miből kampányoltak, kampányolnak az egyes jelöltek, és mi lesz azokkal a választókkal, akiknek az adatait esetlegesen külföldi szervereken tárolják – A külföldi, elsősorban tengerentúli példák azt mutatják, hogy adott esetben sokkal komolyabban veszik és védik azokat, akik hasonló előzetes választási folyamatban részt vesznek – tette hozzá az EUCET főtitkára.
Borítókép: Mirkó István
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNagy a gond a MÁV-nál, Győrben a színház egyik előadása is elmarad a késések miatt
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.
Reagált az államtitkár Magyar Péterék karácsonyi adományozásról szóló hazugságaira
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Menczer kontra Magyar: A kormánypártok megvédték politikai közösségüket + videók
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Most jött: máris megbénult a közlekedés, lángokban áll a Fő utca
Ítéletet mondtak a németek: az EU elrontotta az egészet úgy, ahogy van, de Magyarország nagy nyertes lesz
Botrányos előzmények, Szoboszlaira brutális feladat vár
Nem kímélték az ukrán drónok Tatárföld fővárosát
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Roberto Ozzano a Parmában fejlődve jutna el a magyar válogatottig
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Elon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNagy a gond a MÁV-nál, Győrben a színház egyik előadása is elmarad a késések miatt
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.
Reagált az államtitkár Magyar Péterék karácsonyi adományozásról szóló hazugságaira
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Menczer kontra Magyar: A kormánypártok megvédték politikai közösségüket + videók
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.