Volner János: Karácsony Gergely bemutatta az igazi baloldali közbeszerzést

A képviselő szerint Gyurcsány Ferenc bedarálta az egész Jobbikot, és Márki-Zay Pétert is irányíta majd.

Magyar Nemzet
2021. 10. 09. 14:07
VOLNER Jnos
Fővárosi vagyonvesztés - Volner János számvevőszéki vizsgálatot követel Fotó: Soós Lajos Forrás: MTI/Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Karácsony Gergely főpolgármester által vezetett főváros már 2021 februárjában tárgyalásokat folytatott a német VGF céggel, hogy frankfurti villamosokat fognak vásárolni. Karácsony Gergelyék úgy tették közzé az EU hivatalos lapjában a közbeszerzési felhívást, hogy ismert volt a beszállító, és hogy mit és mennyiért fognak venni – jelentette ki Volner János független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten. A Volner Párt elnöke úgy fogalmazott: Karácsony Gergely bemutatta a baloldal közbeszerzési modelljét. 

Ez nem közbeszerzés, hanem a főváros kasszájának lefosztása 

– tette hozzá. A képviselő megjegyezte: a pályázatot úgy írták meg, hogy az kifejezetten a frankfurti villamosok beszerzésére vonatkozott. Volner János emlékeztetett: ebben az ügyben már büntetőfeljelentést tett a rendőrségen. Kiemelte: miközben a főpolgármester egyszemélyben fogadta el a 7,7 milliárd forintos közbeszerzés előterjesztését, mégis hagyta, hogy helyette a BKV kezdjen politikai kommunikációba. Volner János hozzátette: hétfőn a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul az ügyben, valamint olyan esetről van szó, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) is vizsgáldónai kell.

Lapunk a baloldali előválasztással kapcsolatban is kérdezte a politikust, aki a elmondta: 

Jakab Péter Gyurcsány Ferencet emelte saját főnökévé, aki pedig bedarálta az egész pártot. Kiemelte, hogy a baloldal egységesedését a DK irányítja: Gyurcsány Ferenc villájában dőlnek el a baloldal politikai döntései, ők határozzák meg, hogy melyik pártnak és politikusnak mi a dolga. 

Volner János felidézte: volt olyan eset a Parlamentben, amikor Vadai Ágnes (DK) odasétált a jobbikosokhoz, ők pedig köré gyűltek és várták az ukázt. Megjegyezte: azért is szomorú ez az előválasztás, mert a baloldalon egyértelműen látszik, hogy külföldi érdekeket képviselnek. Gyurcsány Ferencék az amerikai geopolitikai érdekeket képviselnek a magyarral szemben és már a Jobbikban sem maradt olyan képviselő, aki a nemzet érdekeit helyezné előtrébe.

Márki-Zay Péterre reagálva a Volner Párt elnöke hangsúlyozta: nem tartják hiteles kereszténynek, mivel nem a kereszténység értékeket közvetíteni, hanem exhibicionista módion kizárólag a saját személyét propagálja. Ehhez kapcsolódóan Volner János megjegyezte: Márki-Zay Pétert az összes ellenzéki párt vezetője utálja.

 Összeférhetetlen, népszerűtlen, akadékoskodó, önfejű és csapatban dolgozni képtelen ember, aki nem tudott normális közösséget építeni a Mindenki Magyarországa Mozgalomból sem 

– tette hozzá. Mint mondta: Márki-Zay Péter a jövőben konfliktusgenerátorként fog működni a baloldali összefogásban is. – Folyamatosak a kioktató, pökhendi megnyilvánulásai, amit nagyon sok választó észrevett – fogalmazott, majd hozzátette: ezért van, hogy a Momentum az egyedüli párt, amelyik beállt mögé, mivel Fekete-Győr András személyével leszerepeltek az előválasztáson. – Olyan emberrel viszont nem lehet kormányozni, akit az összes koalícióban levő párt vezetése egy emberként gyűlöl, Márki-Zay Péter pedig ilyen – tette hozzá.

 Volner János emlékeztetett: Márki-Zay Péter ugyanolyan könnyen lecserélhető figura, mint amilyen Karácsony Gergely volt. Nincs mögötte politikai erő. A politikus szerint Márki-Zayt ugyanarra a szerepkörre építették fel, mint Karácsony Gergelyt, aki asszisztál a korrupciós ügyekhez. 

Ha pedig mégis meggondolná magát és nem működne együtt Gyurcsány Ferencékkel, egyszerűen lecserélik, hiszen nincs mögötte olyan párt, amely kiugrana a frakcióból.

Az előválasztás kapcsán a politikus rámutatott, hogy a baloldali szavazók közösségi médiás kommentjei és személyes beszámolói alapján kijelenthető: a baloldal óriási sebet ütött magán az előválasztási kutyakomédiával. Mint mondta: egyre több ember számára nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferencék állnak a háttérben, azonban, ha azt feltételezzük, hogy az előválasztáson tiszta verseny van, akkor még rosszabb a helyzet, hiszen Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely személyében két olyan ember állt egymással szemben, akik a nyilvánosság előtt azt hangoztatták, hogy barátként tekintenek a másikra, mégis hátba szúrták egymást.

Borítókép: Soós Lajos


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.