A Fidesz-kormány tette újra működőképessé az önkormányzati rendszert

A kormány a teljes hitelállományt, összesen 1400 milliárd forintot, illetve feladatokat is átvállalt az önkormányzatoktól.

Bákonyi Ádám
2021. 11. 30. 9:58
TÁLLAI András
Tállai Andrrás parlamenti államtitkár: visszatér a gazdasági növekedés Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormányt csak önmaga és a bosszú érdekli – jelentette ki az Országgyűlésben napirend előtt Burány Sándor. A Párbeszéd képviselője szerint miközben a kabinet az ország erőforrásait saját oligarchái érdekében „csapolja”, a vállalkozások terheinek csökkentését az önkormányzatok iparűzési adójának megfelezéséből pótolja, kompenzációt viszont szinte csak a kormánypárti települések kapnak. – Világos a képlet, a kormány azt akarja, hogy az önkormányzatok igazodjanak. Ez ellentétes az önkormányzatisággal, már csak ezért is szükség van  a kormányváltásra – hangoztatta Burány. 

Válaszában a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: 2002–2010 között ő is polgármester volt, így első kézből tudja, hogy milyen a baloldal alatt az önkormányzatiság. 

Minél több feladatot hárítottak az önkormányzatokra, amit az állam nem finanszírozott. Emiatt a települések hitelfelvételre kényszerültek, így 2010-re az egész önkormányzatiság csődbe ment – emlékeztetett Tállai András.  

– Jött a Fidesz-kormány, amely a teljes hitelállományt, összesen 1400 milliárd forintot, illetve feladatokat is átvállalt az önkormányzatoktól, amelyek így tiszta lappal indulhattak. A rendszer újra működőképessé vált, fejlesztések, programok indultak – mondta. 

Tállai András hangsúlyozta: most mindenkinek, így  az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk a járvány elleni védekezés költségeihez, az iparűzési adó kieső részét pedig jelentős mértékben kompenzálja az állam. – Hogy például a fővárosban ez nem történik meg, az azért van, mert a helyi adóbevételek olyan jelentős mértékűek, hogy az eleve előnyt biztosít a számára. Ez a mai önkormányzati helyzet – zárta szavait az államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.