Exkluzív környezet, aranyszínben pompázó dekoráció és aranyozott ételek – ez az első, ami feltűnik annak, aki megnézi Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Berg Dániel II. kerületi alpolgármester esküvői képeit – írta a Bennfentes. A portál az értesülést exkluzív fotósorozattal is alátámasztotta, amit – állításuk szerint – a Momentum belső köreiből szivárogtattak ki. A Magyar Nemzet is utánajárt az ifjú pár anyagi helyzetének. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a megvesztegethetetlenség, a becsületesség és a feddhetetlenség felkent szószólóinak, mint az adófizető polgárok közszolgáinak, tehát a kezdő, fiatal politikus párosnak miből telik a mesebeli pompával megkomponált frigyre.
Meglehetősen szerény körülmények között él Berg Dániel, a II. kerület alpolgármestere. Legalábbis a saját bevallása alapján az önkormányzat honlapjára feltöltött vagyonnyilatkozata alapján csupán egy I. kerületi, 50 négyzetméteres lakás van a nevén, autója és megtakarítása sincs.
Van viszont 22 millió forintnyi diákhitel-tartozása – devizában.
A nyilatkozata szerint a diákhitel törlesztőrészletét, a bruttó 448 ezer forintos jövedelméből fizeti,
azaz Cseh Katalin újdonsült férje körülbelül a havi 300 ezer forint nettó jövedelmét osztja be bámulatos ügyességgel.
Mivel ezenfelül más bevételi forrást nem jelölt meg az alpolgármesterként dolgozó Berg Dániel, okkal hihetjük, hogy a luxuslakodalmáról kiállított számla oroszlánrészét a korrupcióellenes kirohanásairól elhíresült neje dobta be a családi büdzsébe.
Tudniillik Cseh Katalin EP-képviselőként havonta 2,2 millió forintnak megfelelő alapfizetést kap az Európai Uniótól. Ezenfelül három uniós bizottságban is tag, ám a tisztségek honoráriumáról külön adat nincs. Szakértői becslések szerint a fényűző esküvő egy éves EP-képviselői fizetésébe kerülhetett. Cseh Katalin közösségi oldalán reagált a „rágalmakra”. Cseppet sem meglepő módon, mindenféle érdemi cáfolat helyett azt üzente, hogy mindenki téved, az esküvője csak a töredékébe került a sajtóban feltüntetett összegeknek. Ez a ködös állítása – az időnként roppant furcsán viselkedő képviselőnő meghökkentő nyilatkozatainak a tükrében is – elég talányosra sikeredett, ugyanis van olyan hírportál, amely százmillióról beszél, míg mások „csak” több tíz millióról.
A Bennfentes hír- és véleményoldal a kiszivárogtatott fotók alapján próbálta megsaccolni az összeget: a lap több tíz millió forint végösszeget tippelt.