idezojelek

Vizsgálatot követel a városháza ügyében Láng Zsolt

Haladéktalanul indítson vizsgálatot Karácsony Gergely a városháza eladása ügyében – követelte szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője. A politikus kifejezte felháborodását is a kedden nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán, amelyben Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője „kib*szott évként” jellemezte 2023-át, Budapest 150. születésnapját. A vizsgálat eredményeként az is kiderülhetne, hogy Karácsony Gergely milyen szerepet játszik a fővárosi vezetésben, ugyanis úgy tűnik, hogy a főpolgármester elveszítette a kontrollt és már rég nem ő irányít.

Cikk kép: undefined

– Normális-e, összefér-e a fővárosi vezetők által meghirdetett transzparenciával, hogy miközben a közvélemény, a képviselők és a szakemberek sem tudnak semmit arról, hogy értékesítenék a városháza épületét, aközben már a budapesti vagyonkezelő vezetője tárgyal az ingatlaneladás lehetőségeiről? 

Erre keresünk választ, hogy ez gyakorlat-e – válaszolta Láng Zsolt a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére szerdán délelőtt, amikor egy sajtótájékoztató keretében fejtette ki véleményét a budapesti városháza eladásának eddig nyilvánosságra került botrányos részleteiről. A Fővárosi Közgyűlés fideszes frakciójának vezetője elmondta, hogy az ügy jogi következményeit, ha vannak, később kell vizsgálni, jelenleg arra kíváncsiak, hogy normális-e ez az ügymenet, amelyben megpróbálják megkerülni a közbeszerzés kiírását.

Követeljük, hogy erre egyenes válaszok szülessenek 

– mondta Láng.

Mint ismert, kedden látott nyilvánosságot egy hangfelvétel arról, hogy a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Barts J. Balázs többek között a korábbi Wallis-vezér Gansperger Gyulával és egy gyanús hátterű ingatlanossal, Berki Zsolttal tárgyalt a budapesti városháza eladásáról a Tabáni Tenisz Centerben. A tárgyalás pontos dátuma nem ismert. A felvételeken elhangzik, hogy a Karácsony Gergely által ígért Városháza Parkot úgy valósítaná meg a fővárosi vezetés, hogy azt kialakítanák még ebben a ciklusban, 

majd ha ismét megnyernék az önkormányzati választást 2024-ben, akkor elbontanák.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Láng Zsolt azt követelte, hogy a főpolgármester haladéktalanul rendeljen el vizsgálatot az ügyben. A frakcióvezető arra vár választ, hogy

készítetett-e a főváros vezetése tanulmányt arról, hogy eladják a városházát? Ha igen, akkor ki készítette a tanulmányt, ki tudott erről a tanulmányról, mi volt ennek a tanulmánynak az eredménye?

– sorolta a kérdéseket.

A frakcióvezető szerint azt is ki kellene vizsgálni, hogy „a vagyonkezelőt és annak vezérigazgatóját, Barts J. Balázst ki hatalmazta fel, hogy arról az anyagról tárgyaljon piaci szereplőkkel, pénzemberekkel, amelyet a fővárosi képviselők és a fővárosi emberek nem is ismertek.

Láng Zsolt továbbá feltette a kérdést, hogy 

ki az a Berki Zsolt, milyen jogon egyeztet vele a fővárosi vagyonkezelő vezetője?

Berki személye kapcsán pedig azt szeretné tudni – egy korábbi hangfelvételen elhangzott állítás alapján –, hogy 

Berki Zsolt, milyen jogalapon vesz fel megbízási díjat egy fővárosi vagyonkezelő által, nyílt pályázaton értékesített telek eladása után?

A fővárosi Fidesz-frakció azt is tudni szeretné, hogy Karácsonyék valóban azt tervezik-e, hogy megépítik, majd „szétcs*szik” a Városháza Parkot, mint ahogy a felvételen az elhangzott.

Láng Zsolt mindemellett kifogásolta Barts J. Balázs azon szavait, hogy 2023-at, Budapest 150. születésnapját „kib....tt évként” jellemezte a fővárosi vagyonkezelő vezetője.

Láng újságírói kérdésre válaszolva elmondta: azt látja, hogy nem Karácsony Gergely irányítja a fővárost. 

Számtalan kérdésről tud, de Budapest kettő éve sodródik, Karácsony Gergely nem vezetője, csupán egy szereplője a fővárosi közéletnek

– szögezte le, hozzátéve, hogy ebben kérdésben egy vizsgálat után lehetne tisztábban látni, amelyben kiderülhet, hogy Karácsony közreműködésével, az ő kérésére akarták értékesíteni a városházát, vagy pedig a háta mögött egyeztettek erről.

Borítókép: Láng Zsolt (Fotó: Kurucz Árpád) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.