Közben Márki-Zay Péter azzal a Bige Lászlóval borozgatott, aki az Agrárminisztérium szerint 36 milliárd forinttal károsította meg a magyar gazdákat azzal, hogy a kartelltevékenysége nyomán a műtrágyaárak az egekbe szöktek.
Azonban a nitrogénművek tulajdonosa nem törődik a gazdák panaszával, sőt korábban kijelentette, a magyar gazdák számára csupán egyetlen napot ad, hogy megvegyék a nélkülözhetetlen tápanyagot.
A gazdák arra panaszkodnak, hogy szinte teljesen ellehetetlenülnek a műtrágya ára miatt.
Mindeközben Bige László elképesztő luxuséletet él, helikopterrel jár, Nyíregyházához közeli birtoka a kaliforniai Disneylandnél is nagyobb, vagyonát kétszázmilliárd forintnál is többre becsülik.
A baloldali milliárdos korábban leszögezte: kész bármennyi pénzt adni Márki-Zay Péternek, és azért támogatja a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalt, mert azt remélheti, hogy győzelmük esetén szemet hunynak majd a zűrös ügyei felett.
Márki-Zay Pétert azonban ez nem aggasztja. A baloldal miniszterelnök-jelöltje saját elmondása szerint nem is kérdezte a kartellezésről Bige Lászlót, és úgy fogalmazott, hogy az ördöggel is összefogna, hogy hatalomra kerülhessen.
– Ahogy Gyurcsány Ferenc mondta, az ördöggel is össze kell fogni. Én is így látom ezt. Bige Lászlótól is elfogadunk pénzt, meg még nagyon sok mindenkitől. Tehát valóban az ördöggel is össze fogunk fogni – állította korábban a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Az eredeti cikket ITT tekintheti meg.
Borítókép: Márki-Zay Péter és Bige László (Fotó: Tények/Képernyőfotó)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!