Óbudai telket vett a Bauhaus a fővárostól

Új barkácsáruház nyílhat Budapest harmadik kerületében. Az ötmilliárdos adásvétel Anonymus hangfelvételein is szerepel – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Forrás: Világgazdaság2021. 12. 09. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VG információi szerint új áruházat építhet a Bauhaus a fővárosi III. kerületben, a Bécsi út 357. szám alatt. Az itteni, mintegy 53,5 ezer négyzetméter területű telket a német hátterű barkácslánc nyilvános pályázaton szerezte meg a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattól. Az értékesítést a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) bonyolította le, amely 2021. május 21-én tette közzé az eladásról szóló felhívást. Az ajánlatok beérkezését július 20-ig várták, de mivel eddig az időpontig csak egyetlen pályázat érkezett, az eredetileg kétfordulósra tervezett procedúrát már az első kört követően lezárták.

Az egyedüli jelentkező a Törökkő Ingatlan- és Vagyonkezelő Kft. (Törökkő Kft.), amelyet – az Opten céginformációs rendszere szerint – a BFVK-s felhívás megjelenése után szűk egy hónappal alapítottak. A cég egyedüli tulajdonosa az osztrák Wels városban bejegyzett Bauhaus Grundstücks- und Vermögensverwaltungsgesellschaft m.b.H. Az óbudai ingatlan vételára 5 milliárd forint plusz áfa. Mivel a telek értéke meghaladja az egymilliárd forintot, a tulajdonosi jogok gyakorlására a fővárosi közgyűlés volt jogosult. A BFVK arra tett javaslatot, hogy nyilvánítsák eredményesnek a pályázati eljárást, és kössenek az értékesítésről adásvételi szerződést a Törökkő Kft.-vel. Mindez így is történt: szeptember 29-én megszületett a kapcsolódó határozat, amely azt is tartalmazta, hogy az adásvételi szerződést Karácsony Gergely főpolgármester a BFVK vezérigazgatója, Barts Balázs útján írja alá.

A cégvezető neve a tranzakció kapcsán egy november közepén, az Anonymus által nyilvánosságra hozott, de még október 6-án készült hangfelvételen is előkerült, amelyen sajtóbeszámolók szerint Gansperger Gyula üzletember egyebek mellett arról beszél, hogy az ügyet Barts Balázs tárgyalta le. 

Egy Berki Zsolt nevű személyt is megemlített, mint akinek köze volt az üzlethez, de mivel „nem beszél nyelvet”, ezért Barts járt el. Berki Zsolt az elmúlt hetekben vált ismertté a nyilvánosság előtt egyfajta összekötőként a főváros és különböző ingatlanbefektető csoportok között, és érintettje volt a budapesti Városháza esetleges eladásának is – írja a Világgazdaság.

Bár az óbudai telekről november 11-én adásvételi szerződést írtak alá a felek, az adásvételi folyamat nem fejeződött be. A Bauhaus Szakáruházak Kereskedelmi Bt. a VG megkeresésére erre hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. A városháza arról tájékoztatott, hogy a hatálybalépés feltétele az elővásárlásra jogosultak (a kerületi önkormányzat és az állam) lemondó nyilatkozatának a beérkezése, valamint a földhivatal előtt folyamatban levő telekalakítási eljárás befejeződése. Mivel utóbbi még zajlik, a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyilatkozatára is várni kell. 

A már megfizetett, százmillió forint összegű foglalón felüli vételárrészt a vevőnek a hatálybalépési feltételek teljesülését követő tíz munkanapon belül, előreláthatólag 2022-ben kell majd megfizetnie

– jelezte a főpolgármesteri hivatal a VG-nek.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Faludi Imre/MTI/MTVA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.