Az Alapjogokért Központ üdvözli az Alkotmánybíróság döntését

A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok dönthetnek majd a gyermekeik jövőjét érintő fontos kérdésekben – írta Szánthó Miklós igazgató.

2022. 01. 06. 12:47
null
Szánthó Miklós Alapjogokért Központ Igazgatója 20210922 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACH MATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a gyermekvédelmi népszavazást megtámadó indítványokat és alkotmányosnak nyilvánította az Országgyűlés vonatkozó döntését

– írta a testület mai döntésére reagálva Szánthó Miklós közösségi oldalán. Az Alapjogokért Központ igazgatója megerősítette; hogy a döntéssel minden jogi akadály elhárult a gyermekvédelmi népszavazás megtartása elől, a jogszabályok értelmében tehát 

a köztársasági elnök 15 napon belül kitűzheti a referendum időpontját, a kitűzéstől számított 70-90 napon belülre. 

– Az pedig – egy, az ellenzék által kezdeményezett törvénymódosítás értelmében – akár azonos napon is lehet az országgyűlési választással – jegyezte meg oldalán az igazgató. 

Mint ahogyan arról lapunk is hírt adott, az Alkotmánybíróság ma délelőtt honlapján tette közzé, hogy megvizsgálta azt a két indítványt, amelyek az Országgyűlés döntésének megsemmisítését kérték, és elutasította ezeket. 

Szánthó Miklós posztjában arra is felhívta a figyelmet, hogy nyugaton a politikai elitek az emberek megkérdezése nélkül tették jóformán „hivatalossá” a genderideológiának nevezett elmebajt. 

– Nálunk azonban a gyermekvédelmi népszavazáson – csakúgy, mint a migráció esetében – a magyar állampolgárok maguk dönthetnek majd a mindennapi életüket, illetve a gyermekeik jövőjét érintő fontos kérdésekben, mint amilyen a gyermekek szexuális edukációja, a nemátalakítás propagálása vagy az ilyesmit bemutató médiatartalmak

– jegyezte meg az igazgató. 

Szánthó Miklós szerint a baloldal a nyílt társadalom hálózatával karöltve folyamatosan támadja és a részvétel ellen buzdít a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban – Márki-Zay Péter „ostoba kérdéseknek” nevezte azokat – miközben saját, két másik ügyben indított kezdeményezéséről azt állítják, hogy a január közepéig össze tudják gyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást. 

– Bár részükről ez már a sokadik időpont-módosítás, ha még sikerülne is az aláírásgyűjtés, a jogszabályok alapján teljesen egyértelmű, hogy ezen kérdések kapcsán a népszavazás elrendeléséről legfeljebb már csak a következő Országgyűlés dönthet a választások után – tette hozzá az igazgató. 

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.