időjárás 23°C Ulrik 2022. július 4.
logo

Folytatódik a Magyar falu program

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.01.29. 12:20 2022.01.29. 12:28
Folytatódik a Magyar falu program

– Minden szegmensében rendkívül sikeres a Magyar falu program, amelynek fejlesztésekre fordított forrásai három év alatt megduplázódtak: 

a program indulásától számítva 2022-ben az összeg már meghaladhatja az ezermilliárd forintot is

– hangsúlyozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas megyei Felsőjánosfán, ahol falubuszt és kommunális eszközöket adott át. 

Gyopáros Alpár kijelentette: 

a Magyar falu programot addig kívánják folytatni, amíg minden falusi intézményt, utcát, járdát fel nem újítanak.

Hozzátette: a programot eredetileg is több évre hirdették meg és továbbra is ciklusokon átívelő terveik, elképzeléseik vannak. 

A kormánybiztos elmondta, hogy a programban 

eddig kétezer településen sikerült 

a felsőjánosfai kommunális eszközökhöz hasonló gépeket, berendezéseket átadni. – Azzal, hogy egyre több közmunkás talált magának munkát az elsődleges munkaerőpiacon, a kistelepüléseken kevesebb ember áll rendelkezésre a közterületek gondozására. A munkát azonban el kell végezni, és ebben segít a gépesítés – magyarázta. 

– Az idén a Magyar falu program különböző alprogramjaiban 15 pályázati kiírás jelent meg, százmilliárd forintos nagyságrendben

– ismertette. 

V. Németh Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős kormánybiztos az átadóünnepségen azt hangsúlyozta: 

Felsőjánosfa jól példázza, hogy a háromszáz fő alatti lélekszámú települések nem csak életképesek, de kis segítséggel fejlődni is tudnak. 

A politikus a Magyar falu program pályázatainak gyors elbírálását emelte ki, valamint azt, hogy a helyi igények felmérése után olyan területekre, tevékenységekre érkezik a támogatás, amelyekre valóban szükség van.

Borítókép: Gyopáros Alpár (Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.