– 2015 elején jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok programot, majd ellátogatott a 23 megyei jogú városba, ahol személyesen tárgyalt a helyben fontosnak tartott fejlesztésekről, és ezekről megállapodást kötöttek. Hol tart időarányosan a program?
– Az utolsó megállapodásokat 2017-ben írta alá a kormányfő a megyei jogú városok polgármestereivel. Valamennyi település esetében nagy, régiós jelentőségű, összetett beruházásokról van szó, amelyek hosszas előkészítést, tervezést és szigorú közbeszerzési eljárásokat igényelnek. Örömteli, hogy most értünk abba a szakaszba, hogy egyre több elkészült gyorsforgalmi útnak, átadóünnepségnek, bokrétaünnepnek, alapkőletételnek örülhetünk.
A program teljes költségvetése meghaladja a négyezermilliárd forintot; az összegnek már több mint a felét kifizettük a projektgazdáknak. A 270 fejlesztési célból 120 már szinte teljesen megvalósult, ezeknek köszönhetően a hazai gyorsforgalmi úthálózat száz kilométerekkel nőtt. Hatalmas építkezések, munkálatok folynak most is szerte az országban, de sok programelemnél már élvezhetők is az adott fejlesztés nyújtotta előnyök.
– Hány helyen készültek el a munkálatokkal?
– Talán a legszemléletesebb, hogy Szegeden, Kaposváron, Veszprémben, Sopronban is átadtuk az új városi uszodát, Miskolctapolcán és Szolnokon pedig elkészültek a megújult fürdők. A most kezdődő kézilabda Európa-bajnokságon már az új Pick Arénában szurkolhatunk Szegeden, de tapsolhatunk a megújult Csiky Gergely Színház színészeinek is Kaposváron. Itt új sportcsarnok is várja a mozogni vágyókat, ahogy kész a röplabda-akadémia Békéscsabán, illetve kikapcsolódást nyújthat a szabadtéri színpad Nyíregyházán és a vidámpark Dunaújvárosban. Elkészült a Nyíregyháza–Tokaj közötti kerékpárút, a kórházi parkoló Győrben, valamint a strand-, parkoló- és sétányfejlesztés Debrecenben, a Nagyerdő-programban. Már jár a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, új buszok közlekednek Tatabányán, ahol oktatásfejlesztés is megvalósult, ahogy átadtuk az innovációs és tudásközpontot Zalaegerszegen, de sorolhatnám tovább a már kézzelfogható, elkészült fejlesztéseket. Aki azt mondja, hogy a program nem működik, javaslom, nézze meg a saját szemével ezeket a beruházásokat.