Ezekre a mondataira most azt mondta, valóban nem voltak szerencsések, ezért megkövet mindenkit, akit megbántott. Ugyanakkor úgy véli, a 2010-es évek elején más volt a belpolitikai hangulat, a Jobbik is más politikát képviselt,
az emberek gyakran egymást heccelték és sok meggondolatlan poszt született.
„Korábbi szarkasztikus hangvételű írásaim között voltak elhibázottak, sajnos én is felültem az akkor uralkodó megosztó és hergelő propagandának! De ez most nem az ideológiai viták ideje, a jelenlegi kormány leváltása létfontosságú hazánk és a magyar emberek jövője szempontjából! Nekem ők a legfontosabbak” – fogalmazott, majd kijelentette, őt csak a kettős mérce háborítja fel.
„Számos olyan fideszest tudnék mondani, aki ennél durvább antiszemita, rasszista megjegyzéseket tett. Egy kormánypárti önkormányzati képviselő például nyíltan kijelentette, hogy ő Szibériába, koncentrációs táborba deportálná a cigányokat, más tagja volt a Magyar Gárdának, ez mégsem kapott nagy hírverést” – közölte. Majd megemlítette azt is, hogy Gyöngyöspatán épp a kormány hergelt a romák ellen, mondván, jogtalanul jutottak hozzá a szegregációjuk miatt a bíróság által megítélt kártérítéshez, és a magyarok elől vették el a pénzt.
Tóth Viktor anno a jelenlegi szövetségeseiről is alaposan leszedte a keresztvizet.
Azt írta a netadó elleni tüntetés kapcsán csaknem nyolc éve, hogy amennyiben a kormánynak mennie kellene, akkor „Gyurcsány, Bajnai és az összes liberált senkiházi” jönnének helyettük, „akik minden további nélkül, gátlástalanul eladnák és elárulnák ezt az országot úgy ahogy ezt tették mindannyiszor, ahányszor a hatalom közelébe kerültek”. Nem sokkal később DK-s, PM-es, MSZP-s majmokat, Gyurcsány-bérenc ifjúkommunistákat emlegetett. De verset is írt 2006-os rendőrterrorról. Tóth szerint Kunhalmi Ágnes MSZP-s jószág, Demszky Gábor genetikai hulladék, majd kriptaszökevény áll(!)baloldalról értekezik. De még 2019 májusában is Mr. Böszméről beszélt, az év augusztusában azt írta, „Orbán és Gyurcsány takarodjatok!”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!