Az Amnesty letagadta, hogy manipulálnák a sajtót, de bizonyítékot nem mutattak

Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételeket, szintén nem tértek ki.

Forrás: Mandiner.hu2022. 02. 10. 7:35
Gárdos Tódor
Budapest, 2015. július 7. Gárdos Tódor, az Amnesty International Magyarország (AI) balkáni régióval foglalkozó kampányfelelõse sajtótájékoztatót tart az emberi jogi szervezet által készített, a balkáni migrációs helyzetet ismertetõ jelentésrõl a budapesti Kõleves Vendéglõben 2015. július 7-én. MTI Fotó: Marjai János Fotó: Marjai János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet birtokába került háttéranyagok, köztük Skype-interjúk bizonyítják, miként alakítják a Magyarországról a nemzetközi sajtóban megjelenő képet egyes, jellemzően Soros Györgyhöz köthető szervezetek. Az egyik Skype-interjú főszereplője az a Kálmán Mátyás, aki újságíróként korábban a 24.hu és az Index munkatársaként is dolgozott.  

Kálmán az interjú során egyebek mellett arról beszélt: a legtöbb NGO kezében tartja a külföldi újságírók irányítását, manipulálják, akár megvesztegetik a sajtó munkatársait.

Tagadja az Amnesty International a 24.hu korábbi újságírójának állításait, amelyek szerint előfordult, hogy függő helyzetbe hoztak, manipuláltak, vagy lehetőségeiben korlátoztak Magyarországra érkező külföldi újságírókat annak érdekében, hogy a szervezet által felépített narratíva terjedjen a nemzetközi sajtóban – írja a Mandiner.

Ha mindenben egy NGO-ra támaszkodnak, akkor az újságíró teljes mértékben ettől a szervezettől függ, ez pedig nem túl jó dolog

– fogalmazott Kálmán, aki maga is tapasztalta brüsszeli és strasbourgi útjai során, hogyan próbálják meg befolyásolni tudósításainak tartalmát. Arra a kérdésre, hogy valóban látott-e olyan szervezeteket, amelyek függő helyzetbe hozták, illetve korlátozták a külföldi újságírókat, Kálmán Mátyás hozzátette: meglátása szerint a legtöbb NGO ezt teszi, majd

konkrét példaként említette az Amnesty Internationalt. 

A Mandiner ezzel kapcsolatosan eljuttatta kérdéseit az Amnesty magyarországi szervezetéhez, amelyekre Demeter Áron programvezető válaszolt, aki ragaszkodott hozzá, hogy válaszait teljes egészében mutassák be.  

Kérdésükre, miszerint elismerik-e a Kálmán Mátyás által elmondottakat, Demeter kijelentette: soha nem történt ilyen eset, majd hozzátette: „a kérdésben implikált állítást is hazugságnak, a felvételeket pedig manipuláltnak tartjuk”.

Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a felvételeket, nem tért ki. 

Arra a kérdésre, hogy kaptak-e iránymutatást, esetleg konkrét utasítást a külföldi sajtóval, illetve külföldi újságírókkal folytatott együttműködésre, annak formájára és/vagy tartalmára bármilyen szervezettől, például a Nyílt Társadalom Alapítványtól,

a programvezető csupán nemmel felelt. 

A fentiek alapján az is érdekelte a Mandinert, milyen protokollt kell követniük az Amnesty munkatársainak, amikor külföldi újságíró nyilatkozatot kér tőlük, vagy összeköttetések, kapcsolatépítés reményében kéri a segítségüket. Ezzel kapcsolatosan Demeter Áron elmondta:

Az Amnesty International Magyarországhoz beérkező sajtómegkereséseket a sajtóval foglalkozó munkatársunk, Demeter Áron koordinálja, így a beérkező megkeresésekről is őt kell a munkatársaknak tájékoztatniuk.

Arról, hogy a koordináció pontosan milyen alapelvek szerint, illetve a gyakorlatban miként működik, nem derültek ki részletek – számol be a Mandiner.

A lap afelől is érdeklődött, milyen szempontok szerint tartanak kapcsolatot magyar kollégáinkkal. Ezzel összefüggésben a programigazgató rámutatott:

Az Amnesty International Magyarország elsősorban minden hazai sajtóterméknek eljuttatott sajtóközleményekkel tartja a kapcsolatot az újságírókkal, illetve egyedi újságírói megkeresések esetében interjúkat, nyilatkozatokat ad.

Részletek ezúttal sem derültek ki.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: az Amnesty Inernational egyik plakátja (Fotó: MTI/Marjai János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.